Szlávik: platófázisban van a járvány

kórházban, oltatlan, járvány, brit, Szlávik János, első oltás Magyarországon, koronavírus Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív felvétel)

Stabilizálódni látszik a járványhelyzet, az új koronavírus-fertőzöttek és az elhunytak száma lényegében nem változott az utóbbi napokban, tehát platófázisba ért a járvány – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.

hirdetés

Szlávik János szerint ebből még nem lehet következtetni a járvány további alakulására, ezért figyelni kell a számokat, és bízni abban, hogy nem emelkednek újra, ahogy sok más európai országban. Kérdésre elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkező vakcinák nem egyformák: vannak hagyományos módszerrel készült oltóanyagok, de vannak második és harmadik generációs szerek is. „Viszont mindegyik megegyezik abban, hogy a súlyos betegség kialakulása és az elhalálozás megelőzhető vele” – fogalmazott az infektológus, hozzátéve, hogy természetesen a vakcinák hatékonysága is eltérő. Hangsúlyozta, az a fontos, hogy az emberek ne kerüljenek olyan állapotba, hogy kórházi kezelésre szoruljanak, és ne haljanak meg, „ezért én azt tudom mondani, hogy minden Magyarországra érkező vakcina hatékony abból a szempontból, hogy megvédi az emberek egészségét és életét”. Hozzátette, így van ez a kínai Sinofarm által gyártott vakcinával is, amely hagyományos módszerrel készült, mint az influenza vagy a veszettség elleni oltás.

hirdetés

A kínai vakcináról azt közölte, hogy az inaktivált, szaporodásra képtelen vírus alkalmas az immunitás kialakítására. „A hagyományos kínai vakcinák valamivel alacsonyabb hatékonyságúak, azonban abban nagyon hasonlítanak a többiekre, hogy megakadályozzák a súlyos fertőzés kialakulását és azt, hogy a betegek meghaljanak” – emelte ki Szlávik János. Megjegyezte, hogy egyelőre nem tudnak olyan koronavírus-mutációról, amelyre egyáltalán ne hatnának az engedélyezett vakcinák. A főorvos a legjobb vakcinának azt nevezte, amely már Magyarországon van és elérhető, az oltási rend pedig nem tesz különbséget közöttük.

Arra azonban figyelni kell, hogy a különböző oltóanyagoknak más-más mellékhatása lehet, van olyan például, amelyiket nem ajánlott daganatos betegeknek vagy bizonyos allergia esetén beadni – hívta fel a figyelmet.

Szlávik János kitért arra is, hogy pénteken a Dél-pesti Centrumkórházban elsőként egy 44 éves, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenvedő nő kapta meg a bamlanivimab gyógyszert. A betegnél semmilyen mellékhatást nem észleltek. Hozzátette, a monoklonális antitest alapú bamlanivimab a betegség korai fázisában használható, megakadályozza, hogy a beteg súlyosabb állapotba kerüljön. Tehát a gyógyszer megelőző terápiára alkalmas és a betegség maximum tizedik napjáig hatékony – hívta fel a figyelmet.

MTI

hirdetés