Okfő: a korábban összesítettnél is többen maradtak az állami egészségügyben

szűrővizsgálatok, TAJ, alapellátás, egészségügyi, kínai, vashiány, orvosok, hepatitis, háziorvosi, egészségügyi, szakrendeléseken, Gyógyászati, fertőzöttek, koronavírus, szívbillentyűk, egészségügyi, szívtranszplantációs, vastagbélszűrés, felfázás, szervdonáció, népegészségügyi, onkológiai, béremelés, húsevő Forrás: Pixabay

Március 1-jével az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka, több mint 106 ezer szakember választotta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, a kilépés mellett az előzetes adatokhoz képest jóval kevesebben, alig 4000-ren döntöttek – közölte az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a végső adatok beérkezésével megállapítható, hogy a korábban összesítettnél is kevesebben – az egészségügyi dolgozók alig 3,7 százaléka – döntöttek úgy, hogy távoznak az állami struktúrából. Ezzel párhuzamosan – szerdáig – csaknem 700 új belépő is érkezett a rendszerbe. Hangsúlyozták, hogy a betegellátás mindenhol biztosított.

Az Okfő közölte: a korábbi jogviszony a törvény szerint március 1-jével szűnt meg, és a jelenleg kieső dolgozói létszám nem haladja meg az éves fluktuáció időarányos részét. Jelenleg felmérik, hogy a dolgozók mely szakmai területekről távoztak – írták.

hirdetés

Kiemelték, azzal, hogy csaknem 700-an érkeztek a rendszerbe “a magyar orvosok, szakdolgozók és egészségügyben dolgozók szakmai elkötelezettségének köszönhetően a betegellátást veszélyeztető helyzet sehol nem állt elő”. Csak egy-egy intézménynél merült fel “átmeneti humánerőforrás-hiány”. Az intézményvezetők tájékoztatása szerint belső átcsoportosítással mindenütt képesek kezelni a helyzetet – olvasható az Okfő közleményében.

Hozzátették: a szervezet folytatja a tárgyalásokat az ágazat dolgozóival, szakmai szervezeteivel a felmerülő kérdések tisztázásáért. Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató keddi sajtótájékoztatóján – a hétfő esti adatok alapján – azt mondta: az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését, de ez az arány akár 96 százalékig is felmehet – számolt be az MTI.


Kövessen minket Facebookon!