Mentőkre támadt egy kábítószer és alkohol befolyása alatt álló férfi

elakadt, 47-esen, mentő, pirotechnikai Fotó: Körös Hírcentrum (illusztráció)

Vádat emeltek egy 22 éves férfi ellen, aki kábítószertől és alkoholtól befolyásolt állapotban rátámadt a hozzá kihívott mentőkre 2019 augusztusában Budapesten – közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

hirdetés

Ibolya Tibor közleménye szerint a vádlott kábítószert és alkoholt fogyasztott, amelyek hatására a XVI. kerületben az utcán rosszul lett, a földön feküdt, ezért egy arra sétáló pár mentőt hívott hozzá. A helyszínre érkező mentők megpróbálták felkelteni a férfit, aki magához térve szitkozódni kezdett, és bántalmazta a mentőket. A mentőautó vezetőjét tenyérrel ütötte meg, a mentőápolót pedig többször mellkason rúgta, majd amikor a sértett ettől elesett, a földön tovább rugdosta. A vádlott a mentők segélyhívására kiérkező rendőröket leköpte – írta. A mentőápoló bordatörést és testszerte zúzódásos sérüléseket szenvedett.

hirdetés

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés bűntette, valamint könnyű testi sértés és becsületsértés vétsége miatt vádat emelt, és végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott – olvasható a közleményben.

MTI

hirdetés