Galgóczi Ágnes: a harmadik hullám leszállóágában is fontos az oltások folytatása

12-15 évesek, járványügyi, harmadik, galgóczi ágnes, járványügyi Fotó: koronavirus.gov.hu

A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került. Ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, minél nagyobb a lakosság átoltottsága annál kisebb az esélye egy újabb súlyos járványhullám kialakulásának. Kiemelte, minden oltóanyag hatékony, valamint biztonságos és megvéd a kórházba kerüléstől.

hirdetés

Az osztályvezető elmondta, a korlátozó intézkedéseknek, valamint a védőoltási programnak köszönhetően javulnak a járványügyi adatok: folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek, a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma.

Magyarország pénteken elérte a négymillió beoltottat, azonban továbbra is fontos betartani a maszkviselésre, a higiénére és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Megjegyezte, az idősotthonok átoltottsága mostanra elérte a 80 százalékot, ami lehetővé tette, hogy az intézményekben felfüggesszék a látogatási tilalmat.

Galgóczi Ágnes azt kérte, az is regisztráljon az oltásra, aki eddig ezt még nem tette meg. Hiszen csak ezt követően lehet időpontot foglalni a vakcinákra, illetve a háziorvosok is kizárólag ezután adhatnak oltást – írja az MTI.