Kilencven százalékban elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély felújítása

kastély felújítás szabadkígyós Fotó: Körös Hírcentrum

Kilencven százalékban elkészült a szabadkígyósi kastély felújítása, a tervek szerint 2022 első negyedévében nyitják meg a látogatók előtt – hangzott el pénteken a helyszínen rendezett bejáráson.

hirdetés

Az Ybl Miklós által tervezett, historizáló, neoreneszánsz stílusban épült szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt 3,23 milliárd forintot meghaladó összegből újítják fel, amelyből 1,7 milliárd az uniós, 1,5 milliárd a hazai forrás. Békés megye egyik legértékesebb műemlékén 2019-ben kezdődtek meg a munkálatok.

hirdetés

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a kastély főépülete 1700 négyzetméteren terül el, szintjeinek összterülete több mint hatezer négyzetméter, ebből hozzávetőlegesen négyezret fejlesztenek. A felújítás kiterjed a tetőszerkezetre, a homlokzatra és a pincére is. A restaurátori munkálatok – a falképek, stukkók és faszerkezetek felújítása mellett – tartalmazzák a kerti építményeket is.

Az épület egyszerre lesz exkluzív rendezvényhelyszín és a historizáló kort 21. századi eszközökkel bemutató kiállítóhely – mondta Glázer Tamás. Felújítják a Wenckheim-család egykori babaházát és egy játszóteret is kialakítanak. Megújul a díszkertben lévő nagymedence is világítással, vízjátékkal. Az építészeti munkálatok várhatóan június végére befejeződnek, utána kezdődhet a kiállítás berendezése.

Herczeg Tamás / Fotó: Körös Hírcentrum

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője elmondta, ha a kastély elnyeri majd végső funkcióját, akkor új munkahelyeket fog teremteni. Megemlítette az épülő Wenckheim-kerékpárutat is, amely négy Wenckheim-kastélyt köt majd össze – a gerlait, a gyulait, a póstelekit és a szabadkígyósi kastélyt. A képviselő bízik a Békés megyei turizmus fellendülésében.

Virág Zsolt miniszteri biztos ismertette a „Vendégségben Wenkcheiméknél” -című kiállítás részleteit, amely az épületben kap majd helyet. A tárlat egy 21. századi, innovatív, élmény alapú atmoszférát teremt majd. A kiállítás mellett több szolgáltatás is helyet kap majd, így például: kávézó, ajándékbolt és múzeumpedagógiai foglalkoztató.

Fotó: Körös Hírcentrum

Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott beszédében elmondta: Békés megye a jó termőföld, az országszerte híres, dolgos gazdáknak a hazája, emellett gazdag építészeti remekművekkel is büszkélkedhet. A megye 275 országos műemléki védelem alatt álló értékkel gazdagítja nem csak a térség, hanem hazánk épített örökségét is. Ezen kívül számos helyi védettség alatt álló épülettel találkozhatunk.

Kiemelte: a szabadkígyósi Wenckheim-kastély – amelyet Wenckheim Frigyes és Wenckheim Krisztina építtetett -, nem más számunkra, mint a múlt dicsősége és a jövő reménysége. Országos viszonylatban is egy egyedülálló szimbólum. Egy olyan család építtette, amely meghatározó hatást gyakorolt Békés megyére és az országra is.

 

hirdetés