Az ittas vezetés veszélyeire hívják fel a figyelmet Békésben

Kábítószert, rendőrség, kék hír Fotó: Police.hu

Az ittas vezetés jelentősen növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Ráadásul az ittas közlekedők nemcsak magukat sodorják veszélybe, hanem másokra is veszélyt jelentenek. Erre igyekszik felhívni a figyelmet a rendőrség Békés megyében a részeg szemüveg segítségével.

Tíz városban lehet kipróbálni 2021. június 16-a és 18-a között az úgynevezett részeg szemüveget Békés megyében. Az eszköz megmutatja, milyennek látja környezetét egy ittas ember, hogyan tud, vagy inkább nem tud kikerülni akadályokat, elkerülni ütközéseket. A szemüveget gyalogosan, illetve biztonságos körülmények között kerékpárral is ki lehet próbálni. Az ittas járművezetés olyan szabálytalanság, amely jelentősen növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Békés megyében 2021 első négy hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek közel 10 százalékát ittas közlekedők okozták, 119-ből 11 baleset okozója volt ittas.

hirdetés

Tavaly egész évben 53, míg 2019-ben 54 olyan baleset volt, amelyet ittas közlekedő okozott. A rendőrök országszerte nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a nemcsak magukra, hanem másokra is veszélyt jelentő ittas járművezetőket kiszűrjék a forgalomból. Az alkohol ugyanis megváltoztatja az érzékelési képességeket. Az ittas ember torz képet lát a környezetéről, a forgalomról. Nem tudja jól megbecsülni a körülötte lévő dolgok, épületek távolságát, méretét, a közeledő járművek távolságát, sebességét, ráadásul veszélyhelyzetekben sem olyan gyorsan és úgy cselekszik, mint józanul.

A posztalkoholos állapot, az úgynevezett „másnaposság” is veszélyes. Ilyenkor a fáradság gyakran rossz közérzettel párosul, ami általában türelmetlenebbé teszi a járművezetőket, illetve elvonja a figyelmüket a vezetésről. Emellett a reflexek is tompulnak és ezért kiszámíthatatlanná válnak a járművezető reakciói. Ezért a rendőrség kéri, hogy senki ne vezessen ittasan! (Police.hu)

Helyszínek

Időpontok

Penny Áruház parkoló

Sarkad,

Gyulai út 2.

2021. június 16.

09.00 – 11.00

Piactér

Orosháza,

Könd utca

2021. június 16.

13.30 – 15.30

Oszlopos ABC

Füzesgyarmat,

Kossuth u. 66.

2021. június 16.

15.00 – 17.00

Tesco parkoló

Sarkad,

Szalontai út 3-7.

2021. június 17.

09.00 – 11.00

Polgármesteri Hivatal

előtti terület

Békéscsaba,

Szent István tér 7.

2021. június 17.

12.30 – 14.30

Oszlopos ABC

Körösladány,

Petőfi tér

2021. június 17.

15.00 – 17.00

Piactér

Mezőberény,

Liget u. 2.

2021. június 18.

08.00 – 10.00

Piac előtti

kerékpár tároló területe

Gyula,

Október 6. tér

2021. június 18.

09.00 – 11.00

Piactér

Szarvas,

Kossuth L. utca

2021. június 18.

09.00 – 11.00

Piactér

Békés,

Fáy András utca

2021. június 18.

09.00 – 11.00

Tesco parkoló

Szarvas,

Csabai út 9.

2021. június 18.

13.00 – 15.00

Rendőrkapitányság

épülete előtt

Mezőkovácsháza,

Árpád u. 198.

2021. június 22.

15.00 – 17.00

 

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!