Herczeg Tamás: A támogatások hatására emelkedik a kistelepülések lakosságszáma

Herczeg Fotó: Körös Hírcentrum

A Magyar Falu Program idei lehetőségeivel és eddigi eredményeivel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a közelmúltban Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.

2870 ötezer fő alatti lélekszámú települést jegyeztek 2020-ban hazánkban, ezek Magyarország lakossága egyharmadának adnak otthont – emelte ki a képviselő. 15 év alatt 6,4 százalékkal csökkent ezen településeken a lélekszám. Éppen ezért döntött úgy a kormányzat, hogy egy olyan programot indít el, amely kifejezetten ezt a csoportot érinti. Kifejezetten ezen a területen segíti elő a lakosságszám-emelkedést azzal, hogy komfortosabbá, élhetőbbé válnak a települések.

hirdetés

A program az önkormányzatok számára biztosít egyrészt pályázati lehetőséget. Emellett a támogatási formák egy részét magánszemélyek, civil szervezetek és egyházak vehetik igénybe – fogalmazott Herczeg Tamás. Mint elhangzott, a Magyar Falu Program az elindítása óta a Falusi Civil Alappal, a Falusi CSOK-kal, a falusi kisboltok támogatásával és a vidéki vállalkozások újraindítási programjával egészült ki. A Falusi CSOK eredményeként például ma már közel 900 olyan kistelepülés található az országban, ahol nem csökken, hanem kis mértékben nő a lakosságszám. A Békés megyei 1. számú választókerület érintett településeire a Magyar Falu Program keretében közel 340 millió forint érkezett 2020-ban.

hirdetés


Kövessen minket Facebookon!