Október 5-én és 6-án Hajdúszoboszlón tartották meg a vasúti veszélyesáru-szállítást ellenőrző állomány országos versenyét. A szakmai ellenőrök vetélkedőjét harmadik alkalommal rendezték meg, a kétnapos megméretés elméleti és gyakorlati feladatok elé állította a résztvevőket.
Dr. Mógor Judit, tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági főigazgató-helyettese a verseny keddi nyitórendezvényén elmondta, hogy a versenyen a szakterületek legjobbjai vesznek részt. Mint elhangzott, a versenynek nemcsak az a célja, hogy azon az ország legjobb szakemberei összemérjék a tudásukat. Hanem az is, hogy tudásszintjüket magasabb fokozatra emelje, a kollégák megismerjék és átvegyék egymástól a jó gyakorlatokat. A vasúti szállítmányok hatósági ellenőrzése szigorú szabályzókhoz kötött, emiatt az ellenőrzés az ország területén mindenütt egységes eljárásrend mentén zajlik.
A szakmai versenyre a húsz területi szerv csapata nevezett, a kétfős csapatok a hajdúszoboszlói kiképzőbázison, és a vasútállomás erre kijelölt részén hajtották végre a feladatokat. Először elméleti feladatsor megoldásával és esettanulmányok kidolgozásával bizonyították tudásukat, majd valós környezetben megtartott ellenőrzési gyakorlattal folytatták a versenyt.
A csapatok munkáját nehezítette az időkorlát, hiszen hetven perc alatt kellett három szállítmányt átvizsgálniuk. A forgatókönyv szerint szabálytalanul szállított konténeres vasúti vagon, gázszállító tartálykocsi és egy gyúlékony, vegyi anyagot szállító tartály vesztegelt a peronok mellett.
A gyakorlati feladatok legeredményesebb megoldásáért a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata különdíjat kapott. Harmadik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye csapata lett, második pedig Tolna megye szakemberpárosa. A vándorserleget egy évig őrizheti Békés megye, ugyanis az ott szolgáló vasúti veszélyesáru-szállítást végző ellenőrök bizonyultak a legjobbnak az országban. A versenyen részt vettek Békés megyéből Maguráné Vásári Edit tűzoltó alezredes és Ondrejcsik László tűzoltó alezredes Iparbiztonsági felügyelők – számolt be a megyei katasztrófavédelem.