Közjegyzői kamara: sok a tévhit az öröklési szabályokkal kapcsolatban

nagymamák, öröklési, Idősbarát, látogatási, szociális, koronavírus, idősotthonok Fotó: Pixabay

Sok a tévhit a magyarok körében a házastársakra, élettársakra vonatkozó öröklési szabályokkal kapcsolatban. Alig harmaduk tudja például, hogy nem feltétlenül örököl mindent a házastárs, ha az elhunytnak nem születtek gyermekei – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara felméréséből. Ennek eredményéről közleményben tájékoztatták az MTI-t.

hirdetés

A házastárs öröklésére vonatkozó szabályok a polgári törvénykönyvről szóló 2013-as törvény hatálybalépésével megváltoztak, és az új szabályokat sokan nem ismerik. A válaszadók többsége például tévesen azt gondolta, a vagyon fele a házastársat illeti. És csak a másik felén osztoznak az elhunyt leszármazói. Ezzel szemben a törvény szerint az elhunyt házastársa és gyermekei – beleértve az előző házasságból vagy házasságon kívül született gyerekeket is – egyenlő arányban osztoznak a hagyatékon. Van azonban egy kivétel: a csak az elhunyt tulajdonában lévő, de házastársával közösen lakott ingatlant és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat kizárólag a leszármazók öröklik, de a házastársnak holtig tartó haszonélvezeti joga lesz rajtuk.

hirdetés

Ha az elhunytnak nem született gyermeke, nem feltétlenül a házastársra száll a teljes vagyon. Ugyanis a közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat az özvegy örökli. De a hagyaték többi részén fele-fele arányban osztozik házastársa szüleivel. A teljes vagyont végrendelet nélkül csak akkor örökölheti a túlélő házastárs, ha az elhunytnak se gyermekei, se szülei nem élnek.

A közjegyzői kamara felméréséből az is kiderül: a lakosság kevesebb mint fele tudja, hogy az élettársak nem törvényes örökösei egymásnak. Vagyis végrendelet hiányában semmit sem örökölnek párjuk vagyonából. Így előfordul, hogy sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hiába éltek együtt akár 15-20 évet az élettársukkal, hiába született közös gyermekük, ettől nem válnak egymás törvényes örökösévé. A házastárssal ellentétben az élettársnak a közösen lakott lakáson sem lesz haszonélvezeti joga. Így az örökösök törvényesen kiköltöztethetik az ingatlanból. Az élettársak úgy gondoskodhatnak párjukról, ha egymás javára végrendelkeznek vagy közjegyzőnél élettársi vagyonjogi szerződést kötnek.

A kötelesrész a leszármazónak, a házastársnak vagy a szülőnek járó minimum részesedés. A kötelesrész csak annak az örökösnek nem jár, akit érvényesen kitagadtak. Ennek szigorúan meghatározott törvényi feltételei vannak, egy nézeteltérés vagy megromlott viszony nem adhat alapot a kitagadásra. A közjegyzői kamara több mint 2300 választ összesítő online felmérésében vizsgálta a magyarok házastársakra, leszármazókra, élettársakra vonatkozó törvényes örökléssel kapcsolatos jogi ismereteit – írja az MTI.

hirdetés