Ovisok éneke járta át a Békéscsabai Evangélikus Kistemplomot

békéscsabai evangélikus óvodások műsora, karácsonyi előadás Békéscsaba Fotó: Körös Hírcentrum

Karácsony közeledtével ünnepi műsorral készültek a békéscsabai evangélikus óvodások. Segítségükre volt a teljes óvodai dolgozó közösség, intézményi kollégák, lelkészek és Nagy Zoltán evangélikus esperes is. Az ünnepségnek a felújított evangélikus kistemplom adott otthont.

hirdetés

Hevesi Réka óvodavezető elmondta, 2013 óta minden évben a templom szolgál a műsor helyszínéül. Az óvodások énekét pedagógusok és néhány szülő kísérte egy alkalmi zenekarral. „Az advent kezdetével egy lelki feltöltődéssel együtt járó felkészülés előzi meg az ünnepséget. A gyerekek évről évre nagy lelkesedéssel vesznek részt a felkészülésben az adventi időszak alatt” – fogalmazott.

hirdetés

Köveskúti Péter igazgató elmondta, a pandémia miatt sajnos a szülők nem vehettek részt az ünnepségen. Bár közel sem ugyan az, de videón lehetőségük van visszanézni az előadást. Beszédében útravalóul azt kérte az emberektől, „lássák meg a másikban a jót és ezzel talán jobbá válhat a világ.” Ezt kívánja karácsonyra.

Nagy Zoltán evangélikus esperes sajnálatát fejezte ki, hogy a szülők nem vehettek részt az előadáson, az istentiszteletek ugyanakkor látogathatóak lesznek. A kistemplomban és a jaminai templomban is, szenteste 17 órától tartanak istentisztelet, másnap pedig délelőtt 10 órától. Kéri, hogy csak az látogasson el, aki egészséges! Mint fogalmazott: „vigyázzunk egymásra, vállaljunk felelősséget egymásért, gyakorolva azt a krisztusi szeretetet, amelyet megtapasztalhatunk karácsony ünnepén.„

békéscsabai evangélikus óvodások műsora, karácsonyi előadás Békéscsaba