Harmincöt tonnányi segélyszállítmánnyal indult útnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapestről

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Harmincöt tonnányi segélyszállítmányt visz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Hungary Helps program támogatásával Budapestről, hogy segítsen az ukrajnai háború kárvallottjainak.

A furgonok csütörtöki indulásakor Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kormány álláspontja világos és határozott: a legfontosabb feladat megóvni Magyarország biztonságát és békéjét, ugyanakkor erkölcsi kötelesség segíteni a harcok ártatlan kárvallottjain.

hirdetés

Felidézte, hogy egy hónapja tört ki az ukrajnai háború, amellyel összefüggésben elindították Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségnyújtási akcióját. Az elmúlt hetekben több száz tonnányi adományt vittek Ukrajnába a kormány támogatásával – közölte. A mostani szállítmány eddig az egyik legnagyobb azok közül, amelyeket Ukrajna Kárpátalján túli részeire küldtek. Célvárosa például az ellátási nehézségekkel küzdő Ivano-Frankivszk, amely háborús cselekmények színtere volt – mondta Azbej Tristan. Az államtitkár közölte, hogy Magyarország első biztonságos államként már több mint félmillió ukrajnai menekültet fogadott be. Nekik a kormány minden segítséget megad – jelentette ki.

hirdetés
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke közölte, hogy a háború kitörése óta több mint 110 tonna élelmiszert vittek Ukrajnába, elsősorban Kárpátaljára. Ez az első alkalom, hogy még tovább mennek, mert a felelősségük nem csupán a Kárpátokon innen élő magyarokra terjed ki, hanem mindenkire, aki szenved a háborútól – jegyezte meg. Úgy fogalmazott, hogy ha a szomszéd háza ég, akkor segíteni kell neki. A máltaiak öt segítségponton dolgoznak az országban – közölte Győri-Dani Lajos. Azt hangoztatta, hogy próbálják biztonságos „közvetítési csatorna” szerepét betölteni az adományokat felajánló emberek, cégek, kormányzati szervek és a segítségre szorulók között.

Az ügyvezető alelnök felemelőnek nevezte az összefogás mértékét, az okát viszont ijesztőnek.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a szállítmány konzerveket, burgonyát, lisztet, olajat, tésztát, babatápszert, higiéniai termékeket és fertőtlenítőt tartalmaz.

MTI

hirdetés