Lezárt vizsgálat: szerszámokat, kisgépeket lopott három férfi egy mezőberényi ház melléképületéből

rendőrség, kék, Gyulán Illusztráció: Körös Hírcentrum

A rendőrök néhány óra alatt elfogták őket, és a bűnös úton szerzett dolgokat lefoglalták tőlük. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Mezőberényben, egy ház melléképületéből 2022. január 5-éről 6-ára virradó éjjel kisgépeket és szerszámokat loptak. Miután a tulajdonos bejelentést tett a történtekről, a rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiakat. Hárman voltak, közülük ketten a kerítésen át bemásztak a ház udvarára. A melléképület nem volt bezárva, bementek és összepakolták az ott tárolt szerszámokat, kisgépeket.

Többek között szerszámkészleteket, fúrókat, dekopír fűrészt, falszkennert, flexet, kábeleket és vákuumszivattyút, valamint egy táskát loptak el. A dolgokat a kerítésen át kiadogatták harmadik társuknak, majd együtt mindent elvittek. A rendőrök, amikor kutatást tartottak náluk, a szerszámok, gépek többségét meg is találták és visszaadták a tulajdonosnak, így a 300 ezer forint kár nagy része megtérült.

A három mezőberényi férfi ellen a Békési Rendőrkapitányság Mezőberényi Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. július 1-jén továbbították az ügyészségnek.

Police.hu