Szijjártó: itt az ideje, hogy az országok összefogjanak a békéért!

A háború nagy bajt hozott az egész világra, ezért itt az ideje, hogy az országok összefogjanak a békéért – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebookon.

Szijjártó Péter azt írta a bejegyzésben, hogy szeptember harmadik hetében mindig New Yorkra fókuszál a nemzetközi politika, hiszen minden évben ekkor rendezik az ENSZ Közgyűlését. “Idén immár hetedszer ér az a megtiszteltetés, hogy képviselhetem Magyarországot ezen a globális politikai eseményen, de az idei közgyűlés mégis különleges lesz, hiszen háború zajlik a szomszédságunkban” – fogalmazott a tárcavezető.

hirdetés

Hangsúlyozta, hogy a háború nagyon nagy bajt hozott az egész világra, ezért itt az ideje, hogy az országok összefogjanak a béke érdekében. A háború befejezéséhez azonnali tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Mindehhez nincsen szélesebb és alkalmasabb platform az ENSZ-nél – közölte. “Az idei közgyűlés sikerének fokmérője az lesz tehát, hogy közelebb kerülünk-e a békéhez vagy sem. Fennállásának egyik legfontosabb vizsgája előtt áll a világszervezet” – írta Szijjártó Péter

MTI