Rendkívüli körülmények alakultak ki a szántóföldi növénytermesztésben

hét végén, kijárási, traktor, agrár gazdaságok, támogatott, vetés Illusztráció: Pixabay.com

Rendkívüli körülmények alakultak ki a magyarországi szántóföldi növénytermesztésben az idei súlyos aszály, valamint az orosz-ukrán háború okozta gazdasági nehézségek miatt – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése utáni sajtótájékoztatón.

hirdetés

Feldman Zsolt elmondta, hogy az idei aszály miatt már a nyári aratásnál jelentősen csökkentek a termésátlagok: a szokásos 5-5,5 millió tonna búza helyett csak 3,9 millió tonnát takarítottak be. Már akkor látszott, hogy az őszi betakarításnál szintén súlyos helyzet lesz – tette hozzá. Az államtitkár tájékoztatása szerint a napraforgó betakarítása lényegében befejeződött, a gazdálkodók mintegy 1,1 millió tonna napraforgót takarítanak be 313 ezer hektár területről, a termésátlag több mint egyharmaddal kevesebb az elmúlt öt év termésátlagánál.

A szója betakarítása 60 százalékon áll, jelenlegi állapot szerint az elmúlt öt év átlagánál 25 százalékkal kevesebb lesz a termés, ami várhatóan 130 ezer tonna körül alakul az év végére. A kukorica esetében 40 százalékon áll a betakarítás. Az eddig betakarított területekről a gazdálkodók 3,1 millió tonna termésátlagot jelentettek, de a végső szám még nagyban függ a hátra lévő kukoricatáblák hozamától – ismertette. Megjegyezte: a kukorica kultúrában uniós szinten is jelentős terméskiesést okozott a rendkívüli aszály. Az látszik, hogy Európa a kieső termésmennyiséget importból pótolja, aminek Ukrajna lesz a jelentős forrása.

Az államtitkár kiemelte: az idei történelmi mértékű aszály következménye, hogy Magyarország a következő gazdasági évben kukoricából nettó importőrré válik, a behozatal mértéke a hazai piaci szereplők igényei szerint alakul majd. Az már látható, hogy a hazai állattakarmányi, valamint ipari felhasználói igények alapján gabonából és olajosnövényből 200 ezer tonna import érkezik az országba. A hazai ellátásbiztonság érdekében a kormány fenntartja az exporttételek bejelentési kötelezettségét – jelezte az államtitkár.

Feldman Zsolt elmondta, a magyar mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben nem szembesült a mostanihoz hasonló nehézségekkel, sem azzal, hogy a hagyományosan 5-6 millió tonnás gabonaexportőr pozícióját a következő időszakban importőri pozícióra kell cserélnie. Az államtitkár beszámolt arról, hogy az őszi vetések megkezdődtek, jelentősen nőtt a vetési terület. A vetési szándékok alapján 12 százalékkal több az őszi búza vetésterülete, egynegyeddel növekszik az árpa tervezett vetésterülete a tavalyihoz képest, és várhatóan egynegyeddel csökken a repce vetésterülete.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a mezőgazdaságnak nemcsak a csapadék hiányzott, hanem súlyos hőstressz is érte a növényeket. A folyóvizek szintje nagyon lecsökkent, az őszi növényeket többnyire az tette tönkre, hogy a talajvízcsökkenés miatt nem jutottak megfelelő mennyiségű vízhez.

Petőházi Tamás szerint a termelőket megnyugtatja, hogy a kialakult nehéz helyzet kezelésében napi szinten tudnak együtt dolgozni a szaktárcával. A szántóföldi növénytermesztőknek fontos, hogy a jövő héten megkezdődnek az előlegkifizetések, hiszen input anyagot kell vásárolniuk – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

MTI

hirdetés