Tizenegy ország több mint 450 judósa lépett tatamira a szegedi Városi Sportcsarnokban

BM Kano Judo SE csapata, szeged Judo A BM Kano Judo SE csapata

Szegeden került sor az idei ifjúsági országos bajnokságra, illetve a felnőtt és junior Magyar Kupára, február 18-án tizenegy ország több mint 450 judósa lépett tatamira a szegedi Városi Sportcsarnokban.

Elsőként az ifjúságiak országos bajnokságára került sor.

hirdetés

Férfi +90 kg-ban Bozó Bence, Kara Bence és Petrovszki Márk állt tatamira.

Bozó Bence két magabiztos ippon győzelmet követően az elődöntőbe kvalifikálta magát, ahol riválisával találta szemben magát. Legutóbbi találkozásuk a tavalyi Országos bajnokság döntőjében volt.  A küzdelem kiegyenlítettnek bizonyult, a mérkőzés idő leteltével aranyponttal folytatódott a küzdelem. Az összesen nyolc percig tartó randorin, végül Gyáni János tanítványa hibát vétett, így bronzéremért folytatta a versenyt. Az éremért csapattársával, Petrovszki Márkkal mérkőzött meg, ahol Bence ipponnal győzött és így lett az érem tulajdonosa.

Petrovszki Márk egy vesztes küzdelmet követően, vígaszágon küzdött tovább. Két ippon értékű győzelmet követően a bronzéremért mérkőzhetett. Végül pontszerző ötödik helyen végzett.

Kara Bence első mérkőzésén csapattársával, Bozó Bencével szemben szenvedett vereséget, így vigaszágon ment tovább. Két ippon értékű győzelmet követően a bronzéremért folytatott küzdelemben alul maradt, így pontszerző ötödik helyen végzett.

Női -57 kg-ban Szabó Karolina képviselte a BM Kano Judo SE-t. Két határozott ippon értékű győzelmet követően a döntőbe jutásért küzdhetett, ahol a későbbi országos bajnokkal szemben alul maradt. A bronzmérkőzésen hibát vétett, így most az érem elmaradt, Karolina pontszerző ötödik helyen végzett.

Ezután következett a felnőttek és juniorok összevont Magyar Kupája, ahol a hazánkban készülő külföldi versenyzők közül is sokan tatamira léptek, így nemzetközivé vált a viadal: tizenegy ország (a hazaiakon kívül Burkina Faso, Chile, Jamaica, Kuba, Mexikó, Románia, Szerbia, Tunézia, Ukrajna és Zambia) 167 sportolója harcolt a dobogós helyezésekért.

Női -70 kgban a junior válogatott Sóczó Rebeka lépett tatamira. Rebeka a tőle megszokott magabiztossággal mozgott a szőnyegen, alig fél perc alatt hajtott végre akciókat ellenfelein. Két ippon értékű győzelmet követően az aranyéremért küzdhetett meg román vetélytársával. A mérkőzést végig a csabai versenyző irányította, majd egy percet követően ippon értékű dobással lett az aranyérem tulajdonosa.

Férfi -60kg-ban az egyesület ukrán versenyzője Horban Artem mérettette meg magát.Technikás judojával fél percen belül búcsúztatta versenytársait, a versenyen csak ippon értékű dobással nyerte mérkőzéseit. Összesen négy győztes mérkőzéssel lett a súlycsoport legjobbja.

Férfi -73 kgban a junior válogatott Őzbas Yasin képviselte az egyesületet. Egy győztes és egy vesztes mérkőzést követően vígaszágon ment tovább. A visszamérkőzés során egy technikás ippon győzelem után este fél kilenckor került sor a következő küzdelemre. A mérkőzés kiegyenlített volt, aranyponttal folytatódott, ahol Yasin hibát vétett, így pontszerző hetedik helyen végzett.

Szentandrászki Gréta női -63kg-ban betegséget követően állt tatamira. Az egyesület első éves junior válogatottja nem tudta versenyzői formáját hozni, pontszerző hetedik helyen végzett.

Horban Artem, Potapov Vladyslav és Gyáni János edzők, Sóczó Rebeka