Fülöp Csaba: Több forrás áll rendelkezésre a kommunális feladatok elvégzésére

Békéscsaba, Fülöp Fotó: Körös Hírcentrum

Május közepén ismét összeült Békéscsaba képviselő-testülete. A soros ülésen személyi kérdésekről döntöttek, továbbá különböző szervezetek beszámolóit is meghallgatták a tagok. A legfontosabb pontokat a Szövetség Békéscsabáért-frakció képviseletében Miklós Attila és Fülöp Csaba önkormányzati képviselők is sorra vették a témában tartott sajtótájékoztatójukon.

hirdetés

Miklós Attila kiemelte, hogy több mint 50 napirendi pontot tárgyaltak, mégis hamar véget ért az ülés. Csalódottan számolt be arról, hogy a beszámolók mellett kevés szó eshetett olyan nehézségekről, amelyek foglalkoztatják a csabaiakat. Ilyen akár a belvízvédelmi helyzet, vagy éppen a galambok okozta problémák. A postabezárások témája is csupán képviselői felvetésre került elő.

hirdetés

Fülöp Csaba a rendőrségi beszámolóval kapcsolatban kifejtette, Békéscsaba biztonságos város, csökken a bűncselekmények száma. Azonban a közlekedés tekintetében számos felvetése volt a testület tagjainak. A szabálytalan parkolás sokaknak okoz bosszúságot, így e tekintetben az önkormányzat is hoz majd valószínűleg a jövőben egy rendeletet. Illetve az autósok és a motorosok részéről a sebesség nem megfelelő megválasztása szintén nehezíti a közlekedést. Az esti órákban többen bizonyos szakaszokon gyorsulási versenyt rendeznek, akár rossz műszaki állapotú járművekkel is túl gyorsan hajtanak.

A zárszámadási rendelet tárgyalására is sor került az ülésen, lezárták a 2022-es gazdasági esztendőt. Pénzmaradvánnyal, több mint 300 millió forint plusszal zárt az önkormányzat. Ez köszönhető volt a jól tervezett költségvetésnek és az intézmények feszes gazdálkodásának is – fejtette ki a képviselő. A megmaradt összeg jelentős részét kommunális feladatok elvégzésére fordítják, hiszen ezek a feladatok, szolgáltatások jelentősen megdrágultak az elmúlt időszakban. A Városgazdálkodási Kft. rendelkezik majd ezekről a teendőkről. Az elmúlt hónapokban a cég főként a balesetveszélyes helyzetek elhárítására koncentrált, akár a padok, akár az aszfaltburkolat javításáról, akár gallyazásról volt szó. Remélhetőleg a plusz forrás már az állagmegóvást is lehetővé teszi.

 

hirdetés