Önvédelemből ölt – ezzel védekezik a békéscsabai késelő (VIDEÓ)

gyilkosság Békéscsabán önvédelemre hivatkozik

Önvédelemből ölt a békéscsabai késelő – ezt mondta az RTL Híradónak a férfi ügyvédje. A férfit, aki a gyanú szerint leszúrt egy volt boxedzőt, pénteken letartóztatták Békéscsabán.

Az eljárás eddigi adatai szerint, amit a Békés Vármegyei Főügyészség közölt, 2023. augusztus 15-én, a késő esti órákban Békéscsabán, az egyik hotel teraszán dulakodás alakult ki a terhelt és egy békési férfi – a későbbi sértett – között. A dulakodás során a sértett két alkalommal ököllel az állán megütötte a terheltet, aki ettől a földre került. Ezt követően a terhelt ülő helyzetben a zsebéből elővette és kinyitotta a bicskáját, amellyel több alkalommal a lábán megszúrta sértettet. A dulakodás állva, majd a földön folytatódott, melynek során az érdi férfi ismét több alkalommal testszerte megszúrta a sértettet, aki a vérveszteség miatt a helyszínen eszméletét vesztette, majd a kórházba szállítását követően elhalálozott.

hirdetés

Az emberöléssel gyanúsítható férfi ügyvédje az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, hogy védence önvédelemből ölt. Fellebbeztek a letartóztatás ellen.

hirdetés

 

Kiemelt kép: RTL Híradó

hirdetés