Katari Nagydíj – Verstappen rajtol az élről vasárnap

A címvédő és harmadik világbajnoki címére hajtó Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

hirdetés

A 26 éves pilótának ez az idei 10., egyben pályafutása 30. pole pozíciója, melyet F1-es karrierje 180. viadalán válthat majd győzelemre vasárnap. Verstappen ugyanakkor már szombaton, a sprintfutamon bebiztosíthatja sorozatban harmadik vb-címét, ha legalább három pontot szerez, azaz minimum hatodikként zár a rövidtávú versenyen. Vasárnap Verstappen mellől George Russell, a Mercedes brit versenyzője startolhat majd, míg a harmadik rajthely Russell csapattársáé, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltoné.

hirdetés

Az időmérő leintését követően hosszú percekig úgy tűnt, hogy Lando Norris, a McLaren brit versenyzője lett a második, de utólag törölték az ő köridejét pályaelhagyás miatt. Ugyanígy járt csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri is, akinek már akkor vették el a köridejét, amikor a harmadik starthely birtokosaként nyilatkozott az élő televíziós közvetítésben. Az 57 körös Katari Nagydíj vasárnap 19 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:
——————–
1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
George Russell (brit, Mercedes)
2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
3. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
4. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
5. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Lando Norris (brit, McLaren)
6. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
7. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
8. sor:
Nico Hülkenberg (német, Haas)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Liam Lawson (új-zélandi, Alpha Tauri)
10. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)

MTI

hirdetés