Ismét több halászsas vadászik a Kis-Sárréten

halaszsas Békésben Fotó: Tóth Imre

A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Biharugrai-halastavak környékén szinte naponta látni zsákmányra vadászó halászsasokat.

hirdetés

A halászsas a nevéből is adódóan szinte kizárólag hallal táplálkozik. Igazi világpolgár, mivel az Antarktisz kivételével minden kontinensen fészkel. Hazánkban tavasszal és ősszel rendszeresen átvonul, de ritkán egy-egy átnyaraló példány is előfordul, ilyenkor a halastavak és nagyobb folyók mentén számíthatunk jelenlétére.

hirdetés

A halászsasok az őszi vonulási időszakban általában hosszabban időznek nálunk, mint tavasszal, hiszen ilyenkor már nem hajtja őket a fészkelési vágy. Vonulásuk során a Kis-Sárréten is gyakran előfordulnak, általában a Biharugrai- és Begécsi- halastavakon találkozhatunk velük, de ritkán a közeli Sebes-Körösön és az Ugrai-rétben is megfigyelték őket zsákmányszerzés közben.

A tavaszi vonulás során márciusban és áprilisban a leggyakoribb nálunk, míg az őszi vonulás során augusztus végétől október közepéig számíthatunk jelenlétére. Az utóbbi néhány évben azonban egyre többször kerül szem elé nyáron is, gyakorlatilag a téli hónapok kivételével megfigyelhető a faj a Kis-Sárréten. A leggyakrabban egyszerre 1-2 halászsas bukkan fel, de alkalmanként akár 3-4 példány is tartózkodik a halastavakon.

Ebben az évben a nyár első felében csak alkalmilag került elő, augusztustól azonban ismét rendszeresen jelen van egy-két példány, de előfordult a napi három halászsas megfigyelése is – számol be honlapján a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz.

Mint írják, vadászati módszere rendkívül látványos: rövid ideig szitál a víz felett, majd zsákmányát megpillantva, szinte torpedóként zuhanva veti rá magát, karmaival megragadja, és a levegőbe emelkedik vele. Ilyenkor a közelben lévő sirályok, varjak, valamint a különböző ragadozó madarak próbálják elkobozni megérdemelt prédáját. Ő azonban igyekszik távolabb kerülni támadóitól és egy nyugalmasabb helyen, általában egy száraz fán, póznán, vagy épp egy gémeskúton elfogyasztani zsákmányát. Szerencsés esetben, és ha kellően óvatosak vagyunk, az ilyen pihenőhelyeken közelről is megfigyelhetjük ezt a fenséges ragadozó madarat.

Az Európában élő halászsasok a telet elsősorban Nyugat- és Közép-Afrikában töltik. Gyűrűzési adatok szerint hozzánk elsősorban Svédországból és Finnországból érkeznek – írja a portál.

hirdetés