Volt intő jel, mégis megtörtént a tragédia Vésztő közelében

halálos baleset Vésztő Fotó: Police.hu

Ketten meghaltak, amikor Vésztő határában összeütközött két személygépkocsi. Az a férfi, aki nem adott elsőbbséget a másik autósnak, órák óta vezetett, és rosszul érezte magát. Egyik járműben sem kötötte be magát senki. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

hirdetés

Visszatérő rosszullétekkel vezetett le több száz kilométert egy férfi 2022. szeptember 6-án. Sopronból Dobozra tartott, és útközben többször megállt, mert nem érezte jól magát. Már majdnem célba ért, amikor 18 óra 30 perc körül megtörtént a tragédia. Vésztő külterületén, egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy másik autósnak, és összeütköztek. A férfi nem volt bekötve, súlyosan megsérült.

hirdetés

A másik autóban négyen ültek, ők sem használták a biztonsági övet. Ketten a helyszínen meghaltak, ketten súlyos sérüléseket, maradandó egészségkárosodást szenvedtek.

halálos baleset Vésztő
Fotó: Police.hu

A rendőrségi eljárás során a férfi részletesen elmondta, milyen tünetei voltak vezetés közben. Hullámokban tört rá a rosszullét, olyankor megállt, pihent egy kicsit, majd mikor úgy érezte, képes megtenni a hátralévő utat, elindult. Egy ideig egy nő is vele utazott, aki – amikor kiszállt és elköszöntek egymástól – felajánlotta neki, hogy lepihenhet nála, mert látta rajta, hogy nincs jól. A férfi azonban megköszönte a lehetőséget, azzal, hogy mielőbb haza szeretne érni, és folytatta az útját. Utóbb belátta, hogy nem lett volna szabad olyan állapotban vezetnie. Szerinte a baleset is azért történt, mert közvetlenül előtte rátört a rosszullét.

A most 37 éves dobozi férfit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségével gyanúsítja, és a napokban vádemelést javasolt ellene – számolt be a rendőrség a Police.hu oldalon.

Ez is érdekelheti:

hirdetés