Ismét orosz légicsapás érte Harkivot, ketten meghaltak

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Ismét orosz légicsapás érte a kelet-ukrajnai Harkiv városát kedden, ketten meghaltak és hatan megsebesültek.

hirdetés

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegramon azt közölte, az orosz erők irányított bombákkal támadták a várost. A város polgármestere, Ihor Terehov azt mondta, a támadás nyomán egy lakóépületben is kár keletkezett. Hozzátette, hogy a mentőalakulatok jelenleg is a helyszínen vannak.

hirdetés

A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) kedden helyi egészségügyi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az 1,4 milliós városban – melyet az orosz erők már a háború kezdetén megpróbáltak elfoglalni – jelentősen romlottak az életkörülmények az utóbbi fél évben, sok körzetben egyáltalán nincsen áram, több épületben pedig – a támadások miatt – korlátozott a vízfogyasztás. Orvosok szerint sok lakos állandó szorongásra panaszkodik.

Ugyancsak kedden Oleh Kiper, a délnyugat-ukrajnai Odessza megye kormányzója bejelentette, hogy ötre nőtt az előző nap a megye azonos nevű székhelyét ért orosz légicsapás halálos áldozatainak száma, hozzátéve, hogy ez a szám tovább nőhet, mert a 23 sebesült közül nyolc állapota, köztük egy négyéves kislányé, súlyos.

A támadás során lángra kapott Odessza Harry Potter-kastélyként is emlegetett közigazgatási épülete is, amelyben súlyos károk keletkeztek. Akárcsak Harkivot, Odesszát is gyakran éri orosz támadás. A dél-ukrajnai Herszon megyéből szintén légicsapást jelentettek az utóbbi 24 órában, hozzátéve, hogy egy halálos áldozatról tudni.

MTI

hirdetés