Az amerikai kormány újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajnának

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint a 275 millió dolláros csomag HIMARS-rakéták, 155 és 105 milliméteres tüzérségi lövedékek mellett Javelin és AT-4-es típusú pácéltörő rakétákat, harckocsiaknákat, illetve vegyi-, biológiai- és radiológiai védőöltözeteket is tartalmaz.

Ez már az ötödik ilyen katonai segélycsomag, amelyet Joe Biden amerikai elnök engedélyezett, mióta az amerikai kongresszus április végén jóváhagyta a kijevi vezetésnek szánt 61 milliárd dollárnyi forrást. A külügyi tárca hangsúlyozta, hogy az előző segélycsomagok tartalma már megérkezett a frontvonalakra, s „a mostani támogatást is a lehető leghamarabb leszállítják”.

hirdetés

Az ukrajnai háború kitörése óta Washington eddig már több mint 50 milliárd dollárral támogatta Kijevet.

Németország a nap folyamán jelentette be, hogy egy további Iris-T légvédelmi rakétaüteget adott át Ukrajnának.
A berlini védelmi tárca szerint a fegyverrendszer pénteken érkezett meg.

Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint egy kombinált ütegről van szó, amely IRIS-T SLM és IRIS-T SLS, vagyis közepes és rövid hatótávolságú egységeket tartalmaz.

MTI

hirdetés