Telefonos csalók több mint egymillió forintot csaltak ki két nőtől Békésben

Nokia, telefon, telefoncsere akció Illusztráció: Körös Hírcentrum

Több mint egymillió forintot vesztett két Békés vármegyei nő 2024. június 11-én.

Egyiküket SMS-sel csapták be, olyan üzenetet kapott, hogy 4550 forint pénzbírság tartozása van a rendőrség felé. A rendőrség több közleményben is felhívta már a figyelmet arra, hogy ezt az üzenetet csalók küldik, nem szabad rákattintani a benne lévő linkre. A zsadányi nő rákattintott és megadta a fizetéshez a banki adatait. Rögtön ezután közel 300 ezer forintnak megfelelő euróért vásároltak külföldön a számlájáról.

hirdetés

A másik károsult egy idős tótkomlósi nő, akivel egy ismeretlen telefonáló elhitette, hogy a bankja számlatisztítást végez, ezért át kell utalnia a pénzét egy általuk megadott számlaszámra. A nő megtette, a közel egymillió forintját átutalta arra a számlára, amire az idegen kérte.

A rendőrök mindkét bejelentés után mindent megtettek azért, hogy a bűncselekmények áldozatai a pénzüket visszakaphassák és dolgoznak a történtek felderítésén. Emellett mindenkit arra kérnek, hogy olvassák el és fogadják meg a rendőrség, illetve a bankok, valamint a Nemzeti Kibervédelmi Intézet tanácsait! A csalási módszerekről részletes bűnmegelőzési tájékoztatókat a kiberpajzs.hu oldalon is találnak.

Békés VMRFK