A kapitány szerint mindhárom magyar tornász a maximumot nyújtotta

CZIFRA Bettina

Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint mindhárom magyar tornász, az egyéni összetett döntőbe jutott Czifra Bettina Lili, az ugrásban 12. Bácskay Csenge és a felemáskorláton 34. Székely Zója is a maximumot hozta ki magából a párizsi olimpia vasárnap esti női selejtezőjében.

A szakember az MTI-nek nem győzte dicsérni versenyzőit, akik szavai szerint egytől egyig nehéz időszakon vannak túl, ennek ellenére nyújtottak nagyszerű produkciót a Bercy Aréna 15 ezer fős közönsége előtt. „Mindhárman problémákkal küzdöttek, mindhármuknak megvolt a saját történetük és mindhárman a maximumot hozták most ki magukból” – mondta a szakember, majd az egyéni értékelésekkel folytatta. „Reménykedtünk abban, hogy Lili döntőbe juthat, mert benne van ez, sőt, benne van ennél több is, de a tavalyi évhez képest az ugrásából vissza kellett építenünk, mert fájt a lába, de a talajában például előre tudtak lépni edzőjével, Trenka Jánossal.”

hirdetés

A 17 éves dunaújvárosi tehetség Draskóczy Imre szerint remekül adta meg a verseny alaphangját kitűnő felemáskorlát-gyakorlatával és végig magabiztosan szerepelt. „Székely Zója gyakorlatilag beesett a versenyre és neki az volt a legnagyobb kihívás, hogy ilyen előzmények után, egy teljesen új környezetben meg tudja-e csinálni a gyakorlatát” – beszélt a kapitány a Ferencváros sportolójáról, aki pénteken tudta meg, hogy a csütörtökön megsérült Kovács Zsófia helyett indulhat a játékokon és szombaton érkezett meg a francia fővárosba. „Egyértelműen őt is külön gratuláció illeti.”

Bácskay Csengére térve Draskóczy elárulta, hogy eddig nem hozták nyilvánosságra, de ő nagyon komoly sérüléssel, bokaszalagszakadással érkezett meg a viadalra. „Ebből a bokasérülésből napról napra állt fel és lépett előre. Nagyon örülök annak, hogy így tudott teljesíteni” – jegyezte meg a szakember hozzátéve, hogy a tornászok remek szereplésének az volt az egyik titka, hogy jó volt az összhang közöttük és minden zavaró körülményt ki tudtak zárni. „A gyerekek fantasztikusak voltak, nagyon hálás vagyok nekik és minden edzőnek, aki segített.”

Czifra Bettina Lili a vegyes zónába mosolygósan érkezett és arra a kérdésre, hogy számított-e előzetesen a döntőbe jutásra, annyit felelt, hogy bízott benne, de nem számolhatott vele. „Nem tudtam úgy felkészülni, ahogy szerettem volna, miután megsérült a térdem, amiben csontödéma alakult ki. Ez egy bő két hónapos procedúrával járt” – idézte fel az MTI-nek nehézségeit a 17 éves dunaújvárosi tehetség hozzátéve, hogy csak a gyógyulás után tudott újra lábszerekkel foglalkozni. „Ahhoz képest viszont nagyon jól fel tudtam készülni. Sajnos az ugráson nem tudtam eleget erősíteni, de összességében azzal is elégedett vagyok.”

A fiatal tornász a vasárnapi gyakorlatai közül a korlátot emelte ki külön. „Azt kell mondjam, hogy arra nagyon büszke vagyok, mert karrierem egyik legmagasabb pontszámát értem el, ráadásul az olimpián a legjobb bírók előtt” – mondta boldogan Czifra, aki azt is elárulta, hogy a bemelegítése nem indult jól. Gerendán csak a leugrásával nem volt kibékülve, míg a talajon mutatott produkciójára azért nagyon büszke, mert az utolsó napokban, hetekben kellett újra összerakni a térdsérülés, illetve egy bokaprobléma miatt, amivel mostanában küzd. Az ugrásnál pedig csak a stabilitásra törekedett, ami sikerült.

Bácskay Csenge és Székely Zója gyakorlataik után egyaránt elérzékenyültek, nyilatkozni viszont már mosolygósan tudtak. Előbbi szalagszakadásán, utóbbi pedig érzelmi hullámvasútazáson felülkerekedve tudott jó gyakorlatot bemutatni. „Az elmúlt pár napban nem tudtam sokat ugrani, előtte viszont nagyon sokat edzettem és meglett az eredménye, mert nem gyengültem el és a maximumot ki tudtam magamból hozni, amire nagyon büszke vagyok” – nyilatkozta Bácskay hozzátéve, hogy pihenni még nem tud egy pár napig. „Harmadik tartalék vagyok, úgyhogy muszáj lesz még edzeni a szerenkénti döntőig.”

Székely Zója szombaton érkezett meg és a Bercy Arénával vasárnap este a felemáskorláton tudott „ismerkedni”. „Az biztos, hogy egy stílusos érkezés volt. Szerintem rajtam kívül még senki más nem csinálta a világon. Az biztos, hogy ha valaki nekem két-három napja azt mondja, hogy olimpikon vagyok és egy sikeres gyakorlattal debütálok a játékokon, azt nem hiszem” – mondta Székely Zója megjegyezve, hogy tavaly október óta nagyon nehéz időszakon ment át, többször közel volt a kvótához, de valaki más elvitte előle, ami nagyon fájt neki, amikor július elején – úgy tűnt, hogy – elveszítette a lehetőséget az olimpiai szereplésre, viszont most nem lehetne ennél boldogabb.

Fotó: Párizs, 2024. július 28. Czifra Bettina Lili talajgyakorlata a 2024-es párizsi nyári olimpia női tornászbajnokságának selejtezőjében a Bercy Arénában 2024. július 28-án. MTI/Kovács Tamás

Csoba Péter/MTI