Malatyinszki Péter: Új képzés indul jövőre a Keményben

malatyinszki Fotó: Körös Hírcentrum

Mozgalmasan telik az első félév a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Technikumban, hiszen nyílt napok, beiskolázási rendezvények, és más iskolai programok is színesítik a diákéletet. A részletekkel kapcsolatban Malatyinszki Péter, a tagiskola igazgatója adott tájékoztatást a Körös Hírcentrum stúdiójában.

A nyílt napok nagyon fontosak a középiskolák számára, hiszen ezeken a rendezvényeken tudják megmutatni a még általános iskolásoknak, hogy miért érdemes például a Kemény tagiskolát választani. Az érdeklődés szerencsére nagy volt az intézmény iránt, így remélhetőleg minden szakmára lesz elég jelentkező. Meglepő volt, hogy egyre több hetedikes diák és szülei jelennek meg a nyílt napokon. Ez azt jelenti, hogy egyre inkább időben kezdik el a keresgélést a családok. Jelenleg egy tanműhely-felújítás zajlik az iskolában, ami talán a nyílt napok idején nem szerencsés, viszont így a hozzájuk érkezők látják a fejlődést – folytatta Malatyinszki Péter.

A következő tanévtől a képzési kínálatba bekerül egy új elem, az alternatív járműhajtási technikus képzés – árulta el az igazgató. Ez egy izgalmas terület, hiszen a világban a hibrid és az elektromos autók egyre inkább teret nyernek, így szükség van a hozzájuk értő szakemberekre is. Emellett kiemelte Malatyinszki Péter a logisztikai technikus képzés fontosságát, úgy tűnik, hogy ennek a létjogosultsága sem csökken, hanem inkább növekszik.

A Kemény Gábor Szakmai Napokat ugyancsak meg tudták rendezni az első félévben, ennek az eseménynek komoly hagyományai vannak már. Ilyenkor cégek képviselői érkeznek az iskolába, szemléletformáló előadásokat tartanak a diákoknak. Így az adott szakma és az adott cég is közelebb kerül a fiatalokhoz. A Küzdj meg a bajnokkal rendezvénysorozat egyik állomása szintén a Kemény volt, erre a Honvéd Kadét Program keretében kaptak lehetőséget. De szenteltek egy napot a mentális egészségnek is. Emellett meghirdették a legtisztább osztályterem versenyt, amelyen az intézmény takarító kollégái döntötték el a helyezéseket.

2024-ben az ünnepi hangulatra, készülődésre ugyancsak nagyobb hangsúlyt fektettek: a szokásosnál korábban állították fel a karácsonyfát és díszítették fel az iskolát. Illetve csatlakoztak egy jótékonysági akcióhoz is, ezzel szintén emelve az ünnepi hangulatot. Természetesen december 6-án a Mikulás is meglátogatta az iskolát és megajándékozta a diákokat.

A Malatyinszki Péterrel készült teljes interjút itt meghallgathatják: