Mozgalmas évet zárt a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, hiszen számos rendezvényt valósítottak meg, több képzést indítottak el, illetve a nyári tábor ugyancsak sikerrel zajlott le. A részletekről Pál Miklósnéval, az egyesület elnökével beszélgettünk a Körös Hírcentrum stúdiójában.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb projektje minden kétséget kizáróan a Tégla Alkotóház felújítása volt a Békés Megyei Népművészeti Egyesület életében. Kívül-belül közel 70 millió forintot költöttek az épületre, részben pályázati forrásból, részben saját erőből – árulta el Pál Miklósné. Ez a sok változtatás is kellett ahhoz, hogy ma van élet az alkotóházban, rengeteg közösség jár oda tanulni, vagy csak kikapcsolódni, ma már haza járnak. Hétvégente az egyesület tagjai a háziasszonyok, ők fogadják a vendégeket, és mindenki boldogan távozik. Az adventi időszakban már hagyományosan közösen is gyújtanak gyertyát.
Ez is érdekelheti
Pénzmosás miatt emeltek vádat egy békési férfival szembenA tudásátadás ugyancsak egy nagy feladata lett az egyesületnek az elmúlt években – emelte ki az elnök. Ez megvalósul a házban, de más helyszíneken is, képzések, szakkörök, vagy éppen a nyári tábor formájában. A legkülönbözőbb mesterségek, szakmák szerepelnek már a szervezet palettáján, ráadásul például a szíjgyártó kifejezetten azért, mert egyre többen keresik, és önszerveződve összeállt két csoport is. A közösségépítés egy ugyancsak pozitív hozadéka ezeknek a képzéseknek. Ma már nagyon sok szakmát bemutató videósorozat érhető el online, ebből épült ki az ASzakkör kezdeményezés. A közösségek kapnak segítséget, alapanyagokat és remélhetőleg hosszú távon egy valóban működő szakkör jön létre.
Az elmúlt években számos rendezvény már hagyománnyá vált az egyesület életében, mint például a Szent Iván éji tűzugrás, amellyel hivatalosan megnyitják a nyarat. De több rendezvényhez csatlakoznak kisebb-nagyobb mértékben, bemutatják a népi mesterségeket, játékokat, ahol csak lehetőség van rá. Idén azonban már nem csak a nyarat, de az adventi időszakot is szeretnék szebbé, színesebbé tenni – tette hozzá Pál Miklósné. Tavaly az ünnepek idején kinyitották a házat, feldíszítették a fenyőfájukat Jaminában, és akkora volt az érdeklődés, hogy ebből szintén szeretnének hagyományt teremteni. A jeles napokat, mint a húsvét, a pünkösd, majd az advent, szeretnék közösen megünnepelni a csabaiakkal.
A népi kézművességet már összekapcsolták a gasztronómiával is, létrejött egy csapat, ők rendszeresen összeülnek és recepteket próbálgatnak. Egy szabadkígyósi rendezvényt követően pedig létrejött egy második csoport is, akik a régi arisztokrata ételek iránt érdeklődnek, ők ezeket elevenítik fel alkalomról alkalomra. Terveik között szerepel még egy szellemi műhely létrehozása azzal a céllal, hogy a népművészet elemei helyet kapjanak a mai hétköznapokban. Autentikusan, de új funkciót kapva a díszítés, formavilág jelenjen meg egy ruhadarabon, berendezési tárgyon. Ötvözni szeretnék mindezt az új törekvést a Tégla Galériában.
A Pál Miklósnéval készült teljes interjút itt meghallgathatják: