A napokban megtartotta rendes évi közgyűlését a Békés Vármegyei Katasztrófa- és Polgári Védelmi Szövetség.
A közgyűlésen Lipták István nyugállományú tűzoltó ezredes beszámolt a szövetség 2024. évi tevékenységéről. Kiemelte a tavaly megítélt pályázati források fontosságát, melyek hozzájárulnak a szövetség vállalt feladatainak hatékony ellátásához. Mint a lakosság tájékoztatása, az önkéntes mentőszervezetek támogatása és a településekkel való szoros együttműködés.
Ez is érdekelheti
Rendőrök segítettek egy idős férfinak, hogy ne maradjon fűtés nélkülAz elvégzett közös munka célja, hogy Békés vármegye lakosságának biztonságérzetét erősítsék az abban résztvevő szervek, szervezetek. Az elnök szót ejtett a tavalyi év jelentősebb rendezvényeiről és ünnepi eseményeiről is, melyeken a szövetséget képviselve részt vett.
A beszámolót követően Sztancs József nyugállományú tűzoltó alezredes – mint a szövetség felügyelő bizottságának elnöke – tette meg jelentését. Megállapította, hogy a szövetség takarékosan, jó gazda módjára a szabályok betartása mellett gazdálkodott. A közgyűlés végén Haskó György tűzoltó ezredes, a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese megköszönte a példaértékű együttműködést és sok sikert kívánt a szövetség további tevékenységéhez.









