Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kezdeményezte a Battonyai Járási Ügyészség egy 32 éves büntetlen előéletű mezőhegyesi férfi letartóztatását, aki huzamosabb idő óta kannabiszt és speedet értékesített vevőkörének.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2024. január hónapjától kezdődően oly módon tett szert rendszeres jövedelemre, hogy kábítószernek minősülő kannabiszt és speedet szerzett meg, majd azt anyagi haszonnal a vevőkörének rendszeresen értékesítette. A lakásán végrehajtott kutatás során a nyomozó hatóság 138 gramm növényi törmeléket és 203 gramm fehér színű port foglalt le. Az alkalmazott gyorstesztek a lefoglalt növényi törmelék esetében a kannabisz hatóanyagára, míg a fehér por esetében amfetaminra mutattak pozitív eredményt.
Ez is érdekelheti
Súlyos baleset Mezőberénynél: vízért nyúlt, felborult az autóvalA terhelt terhére a letartóztatás több különös feltétele is megállapítható volt: megalapozottan tartani lehetetett a szökésétől, elrejtőzésétől, de attól is, hogy a még ki nem hallgatott tanúk jogellenes befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt. A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója egyetértve a járási ügyészség indítványával 1 hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
A fenti tartalom a Békés Vármegyei Főügyészség hivatalos közleménye alapján, változtatás nélkül került közlésre. A szerkesztőség a közlemény tartalmát nem módosítja és nem vizsgálja felül. A közlemény illusztrálására használt kép jogtisztán, szabadon hozzáférhető internetes forrásból származik, felhasználása jogi akadályba nem ütközik.