A hét eleji viharok után kevés helyen kritikus a helyzet – írja az Időkép.
Egy hete tetőzött az aszály, az ország durván harmadán súlyos volt a helyzet, ami főként az Alföldet jelentette.
Ez is érdekelheti
Ötből négyen fennakadtak a drogteszten MezőberénybenKét nap alatt bepótolta az időjárás az elmaradt júniusi átlagmennyiséget hétfőn és kedden. Erre további záporok, zivatarok segítettek rá még az elmúlt napokban. Több helyen 40-50 mm esett, egy-egy felhőszakadással pedig előfordult ennek majd’ a duplája lokálisan.
Országszerte mérséklődött, az említett területeken – főként északnyugaton, nyugaton, a Duna déli szakaszánál és északkeleten – pedig a talaj felső fél-egy méteres rétege kellően átnedvesedett, többfelé megszűnt vagy enyhe a mezőgazdasági aszály.
A HungaroMet tájékoztatása szerint a súlyos aszályt ugyan felszámolták a zivatarok, de az Alföldön néhol még kritikusan száraz a talaj.