Zöld növényi törmeléket, valamint fehér és barna színű kristályos anyagot is árult a gyanú szerint az a férfi, akit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei fogtak el Hajdú-Bihar vármegyében. A gyanú szerint nemcsak fogyasztókat szolgált ki, hanem olyanokat is, akik aztán továbbértékesítették a tőle beszerzett árut. Őrizetbe vétele mellett kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indult ellene eljárás.
Közel 50 zacskó kristályos anyagot és növényi törmeléket foglaltak le a Békés vármegyei rendőrök annál a férfinál, akit 2025. szeptember 25-én fogtak el Komádiban. A kiporciózott adagok mellett közel 200 gramm ömlesztett, kábítószergyanús anyag is volt nála.
A békéscsabai nyomozók a korábban elfogott terjesztők és fogyasztók vallomása után jutottak el a 41 éves férfihoz. A nyomozók március óta több olyan embert is gyanúsítottként hallgattak ki, aki kapcsoltban állhatott a most elfogott férfival. Egy, már eljárás alatt álló korábbi vevő azt mondta, kezdetben ritkábban, később egyre gyakrabban járt Komádiba, hogy „piros” kristályt vegyen tőle, a helyzet odáig fajult, hogy már nem tudott szer nélkül élni, teljesen függővé vált.


