Örömmel osztotta meg Gábor István a közösségi oldalán, hogy összegyűlt az első célként kitűzött 15 millió forint, amely a Törökországban elérhető őssejt terápiás kezelés elkezdéséhez szükséges lesz. Az adománygyűjtés alig két hetet vett igénybe, viszont a munka itt nem áll meg.
Gábor István komolyabb panaszai idén márciusban kezdődtek, nem tudta felemelni a lábfejét, ekkor fordult először orvoshoz. Korábban is voltak már mozdulatok, amelyek egyre nehezebben mentek, viszont nem gondolta, hogy mindez szorosan összefügg. Elindultak a kivizsgálások, kapott különböző kezeléseket, de az állapota csak tovább romlott. Időközben egy baráti ismeretségnek köszönhetően találkozott dr. Szili Károllyal, aki összeírta azokat a betegségeket, amelyek véleménye szerint okozhatnak ilyen panaszokat. Már azon a lapon is szerepelt az ALS (Amiotrófiás laterálszklerózis).
Ez is érdekelheti
Közeleg az októberi lomtalanítás Békéscsabán – mutatjuk a részleteketÚjabb vizsgálatok indultak el, már a betegségek kizárására. Nem találtak semmit, ellenben jelenleg nincs olyan teszt, amellyel az ALS-t egértelműen ki lehet mutatni, így a többit kell kizárni. Jelenleg még egy genetikai vizsgálatra várnak, de a legtöbb jel valóban erre utal. Dr. Szili Károly hozzátette, hogy az ALS maga többféle lehet: lassú, illetve gyors lefolyású. Sajnos a tünetek alapján István a második kategóriába esett.

Éppen ezért igyekeztek minden lehetőséget, személyes kapcsolatot felhasználni arra, hogy tesztekkel, vizsgálatokkal a többi lehetséges betegséget kizárják, és meglegyen egy diagnózis. Ebben nagy segítség volt a dobozi BOX MEDICAL Egészség és Szépség Központ. Magyarországon jelenleg az ALS-kezelés csak egy területre terjed ki, a légzőizmok elhalását tudják lassítani, ezzel három hónappal meghosszabbítva a betegség lefolyását. Kísérleti terápiák már több országban folynak, viszont ezekbe bekerülni szinte lehetetlen. Az őssejt terápiára alkalmas István, így ebbe az irányba indultak el, egy törökországi klinikát megcélozva.
Ahogy ez kiderült, elindult az első költségek fedezésére egy adománygyűjtés. Rengetegen csatlakoztak, segítettek, álltak az ügy mellé. István felesége, Fekete Katalin felvette néhány olyan személlyel a kapcsolatot, akik hitelesek a saját közösségeik szemében, az ő segítségükkel pedig elindult a lavina. Országszerte különböző események karolták fel az ügyet, így sikerült mintegy 11 nap alatt összegyűjteni az induláshoz szükséges összeget.
Azonban az is biztos, hogy a kint tartózkodáshoz, a rehabilitációhoz lesz még szükség támogatásra. Így a család továbbra is arra kér mindenkit, hogy aki tud, segítsen nekik. Ahol tudott, István is megjelent, és elárulta, megszámlálhatatlan ölelést, biztató szót kapott. Úgy érzik, ez a sok kedvesség legalább annyit segít a gyógyulásban, mint a terápia fog.