A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság büféjében nemcsak a finom szendvicsek és a házias ízek miatt állnak sorba a vendégek, hanem a mindig mosolygós büfés, Pásztorné Béres Mónika kedvessége miatt is.
Mónika igazi állatbarát, a cicás pólói szinte már a védjegyévé váltak. Idén nyáron azonban nemcsak a jókedvével, hanem egy különleges ötlettel is meglepte a rendőrségi dolgozókat: elhatározta, hogy a neki szánt borravalót nem tartja meg, hanem összegyűjti, és a békéscsabai állatmenhelynek ajánlja fel.
A „csengő forintoknak” szépen díszített perselyt készített, ami gyorsan a pult egyik éke lett. A rendőrök és a munkatársak gyorsan a szívükbe zárták az ötletet – sokan minden kávé, szendvics vagy apró visszajáró után dobtak egy érmét a jótékony célra.
Október közepére a persely megtelt, így Mónika örömmel adta át az összegyűlt adományt a Békéscsabai Állatmenhelynek. Az adományt Simon Petra, a telephely vezetője vette át hálás szívvel. Elmondása szerint a támogatás óriási segítséget jelent, hiszen a menhelyen jelenleg 120 kutyáról és 30 cicáról gondoskodnak.
A jó ügy azonban nem ért véget: a persely visszakerült a helyére, és a gyűjtés folytatódik.
A rendőrség dolgozói és Mónika példája is megmutatja, hogy apró gesztusokból is születhetnek nagy dolgok – főleg, ha szeretet és összefogás áll mögöttük.