Még dolgoznak a tűzoltók Százhalombattán az olajfinomítóban keletkezett tűz oltásán – közölte a katasztrófavédelem kedden kora reggel az MTI-vel. Délelőtt azt közölték, hogy a levegőben az egészségügyi határértéket el nem érő mértékben voltak kimutathatóak az égés során keletkező gázok.
A közlemény szerint egy alapanyag-feldolgozó üzemben tűz és robbanás volt hétfőn késő este; a helyszínre elsőként az üzem létesítményi tűzoltói érkeztek ki. A legmagasabb riasztási fokozatban kezelt esethez Érdről, Törökbálintról, Szigetszentmiklósról, illetve a fővárosból vonultak hivatásos tűzoltók.
Emellett riasztották a fővárosi és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil labort, Budapestről vegyi konténer, illetve por-hab konténer érkezett, és a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen van.
A beavatkozásban a létesítményi erőkkel együtt tizenhét tűzoltóegység vesz részt, a tűzoltórajok az egyik oldalról négy vízágyúval, a másikról szintén négy vízágyúval és egy habszitával avatkoznak be.
A tüzet kedd hajnalra sikerült körülhatárolni, de a munkálatok még zajlanak – áll a közleményben. A Mol korábban azt közölte, hogy a tűzeset a Dunai Finomító AV3-as üzemében történt.
A katasztrófavédelem délelőtt azt közölte, hogy a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi mobil laboratóriumok folyamatosan gázkoncentráció-méréseket végeznek, és a levegőben az egészségügyi határértéket el nem érő mértékben voltak kimutathatóak az égés során keletkező gázok.
MTI