Már novemberben rekord mennyiségű csomag a postánál

Postánál, postai, csomagok, Posta Fotó: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN

Dübörög a karácsonyi szezon a logisztikai üzemekben. A Postánál a napi beérkező csomagmennyiség átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon jellemző. A kereskedelmi akciók hatására egyértelműen megemelkedett a csomagmennyiség.

A 2019-es csomagszezon legerősebb napjait is meghaladó mennyiség érkezett november utolsó hetében és december első két napjában a Magyar Postához, a tavalyinál tehát jóval erősebb karácsonyi szezon várható. Az idén több tényező együttes hatása érvényesülhet: a webáruházak novemberi kedvezményes akcióinak hatására, – a kereskedelmi partnerek forgalmi előrejelzéseihez képest – nagyobb csomagmennyiség érkezett az üzemekbe novemberben. Az évről évre erősebb karácsonyi szezon mellett egyértelműen forgalomnövelő tényező maga a járvány is. Az elmúlt két hét forgalmi adatai szerint a pandémia mostani, második hulláma is adott egy lökést az online kereskedelemnek, csakúgy, mint tavasszal. November második felétől átlagban kétszer akkora a beérkező csomagmennyiség, mint egy nyári napon jellemző. Felmérésekből kiderül: a vásárlók szerint az online rendelés nem csupán kényelmesebb, hanem biztonságosabb is a mostani helyzetben.

hirdetés

A Posta adatai szerint a 2020. novemberi belföldi csomagforgalom közel 30 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. A fokozott forgalom – a tapasztalatok szerint – karácsonyig kitart. A Magyar Posta logisztikai üzemeltetési igazgatója, Varga János azt mondta: „a csomagmennyiség extrém növekedése miatt a kézbesítési időszakot is bővítettük. Idén a megszokottnál korábban, már novemberben döntöttünk arról, hogy a szombati napokon is kézbesítenek csomagokat a munkatársaink.”

Varga János szerint a következő hetekben a megnövekedett online rendelések miatt még inkább érdemes figyelni arra, hogy az adott webáruház milyen szállítási időt vállal, illetve mi az az utolsó időpont a rendelésre, amikor garantálják a csomag karácsony előtti érkezését.

A Posta továbbá javasolja, hogy a megrendelés véglegesítése előtt a vásárlók ellenőrizzék a címadatokat. Mindenképpen oda kérjék a csomagot, ahol biztosan át tudják azt venni. Az utóbbi időben ugyanis az tapasztalható, hogy jelentősen megemelkedett a címmódosítást kérő ügyfelek száma. A küldemény kézbesítési ideje ilyenkor meghosszabbodhat. A csomag végül akár csak 1-2 nappal később juthat el a módosított címhelyre.

Piackutatásokból kiderül: az online vásárlók közül legtöbben műszaki cikkeket, ruházati termékeket és informatikai eszközöket vásárolnak. Az idei szezonban a Posta tapasztalatai szerint a szokásos sláger termékek, mint például a tévé, a notebook, a mobiltelefon mellé kiemelkedő volumenekkel csatlakozott a porszívó, egyes kozmetikai termékek, sporteszközök, étrendkiegészítők, és vitaminok.

A járvány miatt valószínűsíthetően kevesebben utaznak rokonokhoz, ismerősökhöz karácsonykor, emiatt többen adhatnak fel csomagot a postákon a szeretteiknek, mint a korábbi években. A Posta azt javasolja az ügyfeleknek, hogy ne halogassák a feladást az utolsó napokra. A legbiztosabb, ha december 18-ig feladják a csomagot, hogy az ünnep előtt megérkezzen a címzetthez – tájékoztatott honlapján a Magyar Posta.