Mohamed Aida és Cseh László viszi a magyar zászlót a megnyitón

mohamed, tokiói, Szapporó, japán Fotó: Kyodo News

A tokiói játékok megnyitóján a vívó Mohamed Aida és az úszó Cseh László viszi majd a magyar zászlót, előbbi sportoló a hetedik, utóbbi az ötödik olimpiáján vesz részt.

hirdetés

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja emlékeztetett: a megnyitók történetében először minden ország 1-1 női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót. Kiemelték: amíg az olimpiai fogadalomtételen két ifjúsági olimpiai bajnok mondhatta az eskü szövegét – Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő -, addig MOB sportolói bizottságának javaslatára a zászlóvivőknél két rutinos versenyzőre esett a választás.

hirdetés

A világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Mohamed Aida elmondta: hatalmas megtiszteltetés, hogy ő lehet az egyik zászlóvivő, és a hír hallatán a könnyeivel küszködött.

„Ez az egyik legnagyobb dolog egy sportoló számára. Felemelő érzés végigsétálni a stadionban, miközben tudjuk, hogy az egész világ ránk figyel. Hat olimpián vettem eddig részt, szinte mindegyik nyitóünnepségen ott voltam. Egy-egy ceremóniát hosszú várakozás előz meg, sok időbe telik, mire eljutunk a vonulásig. De amikor az ember belép a tömött stadionba, az egy olyan katartikus élmény, amely mindenért kárpótol. Az, hogy ezúttal a zászlót is vihetem, számomra felér egy aranyéremmel. Ugyanolyan elszántan és hasonló izgalommal készülök a hetedik olimpiámra is, mint a legelső alkalommal” – nyilatkozta.

A másik zászlóvivő, a négyszeres olimpiai ezüst-, kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlónak viszont át kellett gondolnia a felkérését, ugyanis eddig egyetlen olimpiai megnyitón sem vett részt, mert másnap vagy az azt követő napon mindig versenyeznie kellett már, és „szereplési vágya” sincs.

„Sokat gondolkodtam rajta, átbeszéltem a feleségemmel, és rájöttem, ez egy olyan óriási megtiszteltetés, hogy elfogadom a felkérést. Az olimpiát követően visszavonulok az aktív versenyzéstől. Így nagyon szeretnék Tokióban örömmel úszni. Célom, hogy úgy fejezzem be a pályafutásomat, hogy még egyszer utoljára odatettem magamat” – közölte. A tokiói olimpia megnyitóját július 23-án rendezik – írja az MTI.

hirdetés