Egy góllal legyőzte a címvédő amerikaiakat a női vízilabda-válogatott

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar válogatott második csoportmeccsén elképesztő bravúrt végrehajtva 10-9-re legyőzte a kétszeres címvédő amerikai csapatot a tokiói olimpia női vízilabdatornájának szerdai játéknapján.

hirdetés

Az amerikaiak ezt megelőzően legutóbb 2008. augusztus 21-én, a pekingi játékokok fináléjában, Hollandia csapatától kaptak ki (8-9) olimpián. A ráúszásnál Vályi szerezte meg a labdát, és az első magyar támadásból – egy bejátszást követően – Parkes némi szerencsével be is talált a kapuba. Az amerikaiak ezután három kapufát is lőttek, igaz, közben Garda lövése is a lécről vágódott le a másik oldalon. Négy perc elteltével sikerült egyenlítenie a címvédőnek, addig a magyar védekezés jól működött.

hirdetés

Az ellenfél fórban csak szabálytalan gólig jutott, aztán viszont már érvényes találatot szerzett és átvette a vezetést. A negyed végéhez közeledve emberelőnyös helyzetben tudott egyenlíteni Bíró Attila együttese, egy bejátszást Gyöngyössy pofozott szépen a kapuba.

A második felvonás Keszthelyi távoli bombagóljával indult, nem sokkal később pedig Vályi növelte kétgólosra a különbséget. A riválisnak érezhetően nem ízlett a magyarok kemény védekezése, a támadóidőt maximálisan kihasználva próbált érvényesülni, és egymás után szerzett két góllal egyenlített. A magyarok játékába ebben a szakaszban többször csúszott technikai hiba, de aztán Illés találatával újra előnyhöz jutottak, a nagyszünetre azonban egy amerikai gól nyomán maradt a döntetlen.

A harmadik negyed elején fórból voltak eredményesek az amerikaiak, miután két-három magyar támadás is elhalt, ami láthatóan bosszantotta Bíró Attilát a parton. A folytatásban percekig egyik csapat sem jutott el a gólig, aztán Szilágyi kapott jó labdát, találatával pedig ismét egyenlő volt az állás. A címvédőnek erre azonnal volt válasza, sőt, hamarosan ismét kétgólosra duzzadt a különbség.
A záró játékrész Parkes góljával indult, majd Vályi talált be szépen, ezzel egyenlítettek a magyarok, akiknek a következő amerikai támadást sikerült kivédekezniük. Három perccel a lefújás előtt Bíró Attila időt kért, a rivális azonban ezután hamar újabb gólt szerzett és újra vezetett. Keszthelyi távoli bombája újfent egyenlítést ért a magyaroknak, az amerikai csapat pedig a következő akciónál csak kapufáig jutott. Egy perccel a lefújás előtt Parkes villant, szenzációs találatával már a magyaroknál volt az előny, az amerikaiaknak pedig erre már nem érkezett válaszuk.

Bíró Attila szerint a győzelemhez több tényező is kellett, így például az, hogy a magyarok két-három pozícióban jobbak voltak, mint ellenfelük. “Ez eddig elég ritka volt, sőt, majdnem lehetetlen, és talán a negyedik negyedben nem hitték el, hogy esetleg rossz kézről, vagy akár centerből is tudunk gólt lőni” – értékelt a kapitány, hozzátéve, hogy fontos volt felvenniük a ritmust a gyors amerikaiakkal, akiket így le tudtak követni, valamint sokszor remekül tudták lassítani a játékot.

“Nem a szűk vereségért jöttünk, hanem nyerni, mert tudtuk már a meccs előtt is, hogy a csoport második helye az amerikaiak elleni eredményen, gólkülönbségen múlik majd. Ennek a sikernek lehet örülni, de a torna hosszú, és könnyen pofára lehet esni, mert például a Kína elleni meccs semmivel sem lesz könnyebb” – jelentette ki Bíró, és hangsúlyozta, továbbra is a negyeddöntő megnyerése a céljuk, mert akkor biztosan éremért szállhatnak majd vízbe.

Parkes Rebecca, a magyar csapat legeredményesebb játékosa és a győztes gól szerzője azt mondta, kulcsfontosságú volt, hogy a mérkőzés egésze alatt figyeltek arra, hogy ne engedjék túl nagy előnyhöz jutni a riválist. “Csapatként nagyon jól teljesítettünk, igyekeztünk minden egyes támadóidőt teljes mértékben kihasználni, mindig megtalálni a megfelelő embert és neki passzolni a labdát” – értékelt Parkes. Az oroszok elleni döntetlennel kezdő magyarok pénteken közép-európai idő szerint 11.20 órakor a házigazda Japán legjobbjai ellen ugranak vízbe ismét.

Női vízilabdatorna, B csoport, 2. játéknap:
Magyarország-Egyesült Államok 10-9 (2-2, 3-3, 1-3, 4-1)
——————————————————-
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Parkes 3, Vályi, Keszthelyi 2-2, Gyöngyössy, Illés, Szilágyi 1-1, illetve Musselman 3, M. Fischer, Fattal 2-2, Steffens, Seidemann 1-1
ötméteres: 0/0, illetve 0/0
gól/emberelőny: 3/5, illetve 4/10

Magyarország:
————-
Magyari – Szilágyi, Vályi, Gurisatti, Szücs, Parkes, Garda – cserék: Leimeter, Gyöngyössy, Illés, Keszthelyi

Egyesült Államok:
—————–
Johnson – Musselman, Fattal, Steffens, A. Fischer, M. Fischer, Williams – cserék: Seidemann, Hauschild, Haralabidis, Gilchrist, Longan

Fotó: Tokió, 2021. július 28. A magyar válogatott a negyedik negyed kezdete előtt a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornájának második fordulójában játszott Magyarország – Egyesült Államok mérkőzésen a Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. július 28-án. A magyar válogatott 10-9-re legyőzte a kétszeres címvédő amerikai csapatot. MTI/Kovács Tamás

MTI

hirdetés