Szenteste 134, karácsony első napján 123, a másodikon pedig 101 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Szenteste 36, 25-én 27, 26-án pedig 17 épület gyulladt ki. A tűzoltói beavatkozások kétharmadára műszaki mentést igénylő balesetek miatt volt szükség, egyharmaduk pedig tűzoltás volt. A vasárnapi ónos eső miatt mindössze 24 beavatkozásra volt szükség, ami azt mutatja, hogy az emberek komolyan vették a figyelmeztetéseket.
A legtöbbször kisebb tüzekhez riasztották a tűzoltókat, de naponta három-négy nagyobb tűzeset is történt a három karácsonyi nap alatt. Vasárnap három halálos lakástűz is történt. Karácsony másnapján nem sokkal tizenkét óra előtt a rendőrség egy vecsési családi házban egy korábbi tűz nyomait fedezte fel, és egy holttestet talált. Mivel tűz már nem volt a helyszínen, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Nem zárható ki, hogy elektromos eredetű füstölés volt a fürdőszobában, ami halálos füstmérgezést okozott.
Ez is érdekelheti
Hármas karambol Békéscsabán, egy autó kigyulladtSzentes külterületén fél egy körül kigyulladt egy húsz négyzetméteres romos kis ház. Két járművel hét tűzoltó négy perc alatt a helyszínre ért, ekkorra már teljes egészében égett az épület. A kis ház teje is beszakadt, a tűzoltók egy órán át oltották. A romok átvizsgálása közben egy holttestet és egy megolvadt gázpalackot is találtak a tűzoltók.
A miskolci Dankó Pista utcában egy panelház harmadik emeleti lakása füstölt. Az ott lakók a tűzoltók kiérkezése előtt behatoltak a lakásba, és eloltották a tüzet. A hálószobában egy holttestet találtak. A miskolci tűzoltók átvizsgálták a lakást és elvégezték az utómunkálatokat. A hálószobában egy asztal és ruhák égtek két négyzetméteren.
Vasárnap reggel kilenc körül kigyulladt egy családi ház Gádoroson, a lángok a tetőre is átterjedtek. A tűzoltók három gázpalackot hoztak ki az égő épületből, majd eloltották a lángokat. Dél körül tíz négyzetméteren lángolt egy társasház egyik lakása, Budapest XI. kerületében, a Rahó utcában. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat. Nyolc lakónak kellett ideiglenesen elhagynia otthonát, ők a beavatkozás után hazamehettek. Este hét körül egy nyolcvan négyzetméteres, kétszintes családi ház tetőszerkezete égett Budapesten, a XVII. kerületi Kalmár utcában. Az épület lakóját a tűzoltók kiérkezése előtt kihozták a házból. A tűzoltók eloltották a lángokat, a ház viszont lakhatatlanná vált, az ott élő hozzátartozókhoz költözött.
A télies útviszonyok és az ónos eső miatt több olyan közlekedési baleset is történt, amelynél a tűzoltók munkájára volt szükség. Vasárnap délelőtt tíz óra körül szalagkorlátnak ütközött, majd megpördült és a belső sávban állt meg egy kocsi az M7-es autópálya 119-es kilométerszelvényénél, Kőröshegy térségében. Egy órával később az M3-as autópálya bagi szakaszán is baleset történt, lesodródott az útról, majd árokba borult egy gépkocsi a sztráda 39-es kilométerszelvényénél.
Lesodródott az útról, majd egy villanyoszlopot kidöntve a tetejére borulva állt meg egy személyautó Kemenespálfa közelében vasárnap délután. Megcsúszott az úton, majd szalagkorlátnak ütközött egy kocsi a 21-es főúton, a bátonyterenyei ipari park közelében tegnap délután. Az autóban két ember utazott, egyikük beszorult a járműbe. A tűzoltók kiemelték a sérültet, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak. Délután Debrecenben, egy autó beton villanyoszlopnak ütközött, majd egy kerítésre és egy gázórára borult a Veres Péter utcában.
A karácsonynak ugyan vége van, azonban a karácsonyfatüzek időszaka még csak most kezdődik, hiszen a fűtött lakásban a fenyők mostanra száradnak ki annyira, hogy könnyen lángra kapjanak – hívta fel a figyelmet a katasztrófavédelem.











