Kiss Gábor: Rengeteget kaptam a nagyköveti programtól

Gábor Fotó: Békéscsabai Szakképzési Centrum

Kiss Gábor, a Békéscsabai Szakképzési Centrum nagyköveteként és a Kemény Gábor tagiskola diákjaként számos pályaválasztási rendezvényen vett részt az elmúlt hónapokban, hogy információt és személyes tapasztalatokat osszon meg a még döntés előtt álló tanulókkal. Többek között erről is beszámolt a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Gábor többgenerációs vasutas családból származik. Amikor középiskolát kellett válasszon, ő is ezt a pályát álmodta meg magának. Azonban éppen a nagyköveti program lehetőséget adott a számára, hogy tágítsa a látókörét. Így jelenleg a jog az, amivel szeretne később foglalkozni, tehát a Kemény Gábor Technikum után egyetemen szeretne tovább tanulni.

hirdetés

A középiskolát nagyon megszerette, részben azért is, mert alacsonyabb a diáklétszám, ami lehetőséget ad a szoros kapcsolatok kiépítésére. Emellett a képzés színvonala nagyon jó, folyamatos a fejlődés az intézményben. Ebben a tanévben adtak át például egy új tanraktárat, amelyet már Gábor is kipróbálhatott. A diákélettel, az iskolán kívüli programokkal ugyancsak nagyon meg van elégedve, színes a kínálat a fiatalok számára.

A nagyköveti programot eddig mindenképpen pozitívan értékeli. Hiszen azon túl, hogy a személyes látóköre is tágult, nőttek az ambíciói, számos pályaválasztás előtt álló fiatalnak adhatott eddig is tanácsot – a közösségi médiában és személyesen. Úgy érzi, rengeteget kapott ettől a programtól. Ez a státusz egyedülálló az országban, először a csabai centrumban valósították meg. Azt is látja, hogy egy aktuálisan az intézményben tanuló diákhoz sokkal közvetlenebbül, bátrabban fordulnak az éppen pályát választó fiatalok. Mindig jó érzéssel tölti el a hetedikes, nyolcadikos diákok lelkesedése.

A teljes interjút itt hallhatják: