Illegálisan tartott védett madarakat tanyáján egy gyulai férfi

védett madarak Gyulán Fotó: Police.hu

Természetkárosítás miatt kell felelnie annak az 54 éves gyulai férfinek, akinél a KR NNI több mint félszáz illegálisan tartott védett madarat talált. A nyomozást most fejezték be vele szemben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya még 2021 nyarán kezdett el nyomozni természetkárosítás miatt, miután olyan információk birtokába jutott, hogy egy gyulai tanya tulajdonosa engedély nélkül tart védett madarakat.

hirdetés

Az adatgyűjtéseket és az elsődleges nyomozati cselekményeket, valamint a társhatóságokkal való kapcsolatfelvételeket követően még 2021 nyarán került sor egy összehangolt akció lebonyolítására. Ebben a KR NNI környezeti bűnözés elleni nyomozóin túl részt vettek az Agrárminisztérium Biodiverzitás- és Génmegőrzési Főosztály, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Békés Vármegyei Kormányhivatal, valamint a Szegedi Vadaspark munkatársai is.

A rendőrök és a hatósági szakemberek kutatást hajtottak végre a gyulai tanyán, ahol mintegy száz madarat találtak. Ezek összértéke hozzávetőlegesen 20 millió forint volt.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy 54 madár tartásához a szükséges engedélyekkel a férfi nem rendelkezett. Ezek között volt 5 kakadu, 32 papagáj, 12 kifejlett nandu és 5 nandufióka. Utóbbi apróságokra egy keltető dobozban találtak rá a rendőrök. A mintegy tízmillió forint összértékű engedély nélkül tartott madárállományban nagyon értékes és ritkaságnak számító egyedek is voltak. Így például – az akár 6-700 000 forintot érő – jákópapagájok és ara papagájok is, sőt egy hibrid madár is, mely a sárgaszárnyú ara papagáj és a zöldszárnyú ara papagáj keresztezésével jött létre. A megszállott gyűjtőnek mondható tulajdonos – aki többségében Szlovákiából, Csehországból és Hollandiából szerezte be az állatokat – egy-egy madarat szinte családtagként kezelt, és kalitkában tartott, míg a többieknek egymással összenyitható, kültéri röpdét, illetve kifutót alakított ki.

Az engedély nélkül tartott 54 madarat a Békés Vármegyei Kormányhivatal zár alá vette, majd elkobozta, és idővel valamennyit a Szegedi Vadaspark mentőközpontjába szállíttatta.

A kutatás során az akcióban résztvevők 86 különböző fajtájú kutyát is találtak a tanyán. Az ebek 24 kennelben voltak összezárva. A négylábúak felének nem volt egyedi azonosítást biztosító chipje, és oltási könyvvel sem rendelkeztek. Az állatok tartásának körülményeit külön eljárás keretében vizsgálja a KR NNI a Nébih-hel és a Békés Vármegyei Kormányhivatallal közösen.

Az 54 éves gyulai H. Zsoltot a KR NNI munkatársai a védett madarak tartásával kapcsolatban természetkárosítás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elmúlt több mint másfél év alatt a nyomozók beszereztek minden olyan bizonyítékot, mely az ügyet vádképessé teszi: szakértői véleményeket szereztek be, szakhatóságokkal, külföldi társszervekkel egyeztettek. Majd a nyomozás befejeztével az iratokat a napokban küldték meg a Gyulai Járási Ügyészségnek.

Police.hu