32 éves a Macskafogó című rajzfilm

macskafogó

32 évvel ezelőtt, 1986. október 2-án mutatták be hazánkban az azóta már kultuszfilmmé vált Macskafogó című rajzfilmet.

hirdetés

A Ternovszky Béla által rendezett film nagy sikert aratott Magyarországon, majd később külföldön is. A kritikusok eleinte sablonos gengszterfilmként osztályozták, ugyanakkor kiemelték a film egyéni humorát. Bárhogy is, de mostanra itthon az egyik legkiválóbb rajzfilm krimiként tartják számon a Macskafogót.

hirdetés

A rajzfilm a macskák és az egerek között folyó gengszterháborúról szól, melyben az egerek állnak vesztésre, ám még időben érkezik Grabowski a visszavonult szuperegér-ügynök, hogy megmentse az egértársadalmat. Ellenfele Mr. Teufel, a maffiózó cirmos és béna szolgája, Safranek szövetségese a „négy gengszter” patkány. A csatározások során macska-egér barátságok és szerelmek is köttetnek.

A filmet az 1986-os év legsikeresebb közönségfilmének választották, nemcsak az animációs filmek közt, de a natúrfilm-kategóriában is. A Macskafogóból később társasjáték, képregény és musical is készült. A 30. évfordulót egy vetítéssel ünnepelték meg 2016. november 19-én, ahol levetítették a filmet a közönségnek eredeti, 35mm-es kópiáról.

Íme egy rövid részlet a rajzfilmből:

https://www.youtube.com/watch?v=pV5PuRUER-Q

hirdetés

Szóljon hozzá!

− 2 = 2