Megszületett a megállapodás Hankooknál, véget ért a sztrájk

hankook Fotó: Hankook

Megegyezett a béremelésről a Hankook Tire vezetésével a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) csütörtökön este, így véget ért a múlt kedd óta tartó, határozatlan idejű munkabeszüntetés – közölte a szakszervezet az MTI-vel.

hirdetés

Közleményük szerint a Hankook által március elején egyoldalúan kihirdetett béremeléshez is jön még egy 8,5 százalékos emelés, tehát aki a béremelésnél a legrosszabbul járt korábban, az is 18,5 százalékos béremelést kap az év végére az előző év végéhez képest. Az MTI érdeklődésére Székely Tamás, a VDSZ elnöke megerősítette a megállapodás tényét, és annyit közölt, hogy szerdán – a menedzsment magyar tagjainak megkerülésével – sikerült először érdemben tárgyalniuk a cég koreai vezetőivel, és ezt követően tudtak állapodni.
A szakszervezet emlékeztetett arra, hogy a cég – megsértve a sztrájktörvény előírásait – gyakorlatilag nem akart tárgyalni a szakszervezettel, de a tiltakozások és a nemzetközi szolidaritás hatására kénytelenek voltak megbeszéléseket folytatni velük. Hozzátették: a munkabeszüntetésben műszakonként átlagosan a munkavállalók 70 százaléka vett részt.

hirdetés

A VDSZ múlt kedden 14 órakor kezdte meg a határozatlan idejű sztrájkot a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában, mert nem tudott megállapodni a cégvezetéssel az alapbéremelés mértékéről, módjáról és más juttatásokról. A szakszervezet korábban kétórás figyelmeztető sztrájkot is tartott.
A Hankook a kétórás munkabeszüntetés után átlagosan 13,6 százalékos béremelést jelentett be.
A VDSZ ezt nem fogadta el, mert szerintük a 13,6 százalékos, differenciált béremelés miatt a cégnél már régebben dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek. Az ehhez hasonló helyzetek elkerülése érdekében kezdeményezték már a tárgyalások elején, hogy a társaság fix, 18 százalékos alapbéremelést hajtson végre. Ezen felül a szakszervezet követelése volt a 13. havi bónusz és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlék bevezetése.

MTI

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 54 = 60