Dunai hajóbaleset – Valószínűleg csak az ünnepek után emelhetik ki a Hableány roncsait

Fotó: MTI/Soós Lajos

Nagy eséllyel csak az ünnepek után kezdődhet meg a Hableány roncsának kiemelése a Dunából – mondta Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) osztályvezetője szombat délután Budapesten.

hirdetés

Közlése szerint a sodrásoldalon sikerült az összes ablakot és nyílást lezárni a hajón, így megakadályozható, hogy az emeléskor az esetleg a hajótestben lévő holttestek kikerüljenek onnan. Jasenszky Nándor elmondta, hogy a négy bekötési ponton az úgynevezett befűző köteleket átvezették, az egyik oldalon a kiemelésben résztvevő bárkához rögzítették. A másik bárka, ahova a kötelek másik végét erősítik majd, most foglalja el a helyét – ismertette a részleteket.

hirdetés

Vasárnap fűzik be a hevedereket, ehhez Jasenszky Nándor elmondása szerint nagy szerencse kell, a kiemelés ezt követően, nagy eséllyel az ünnepek után kezdődhet el. Az osztályvezető közölte továbbá: egy német alapítvány kutyás áldozatkeresést ajánlott fel, őket Hajdu Jánosnak, a TEK parancsnokának döntése alapján Paks környékére vitték.

MTI

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 59 = 68