Harcművészetet is tanultak a gyerekek Nagyszalontán

nagyszalontán

Nagyszalontán tanulhattak harcművészetet az érdeklődő gyerekek a Böjte Csaba atya által szervezett gyermekotthonban.

hirdetés

Lelkes gyermekszerető pedagógusok, önzetlen támogatók már tizenegy éve, hogy segítik a Böjte Csaba atya által szervezett Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkáját azzal, hogy foglalkozásokat tartanak a nagyszalontai gyermekotthonban. Ahogyan ez lenni szokott, mindenki saját indíttatásból érzi azt, hogy a rászoruló gyermekeket miért segíti. Szervezője Szeleczki Erzsébet, a Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, vezetője pedig Szeverényiné Sebők Judit, az említett iskola tanára volt. 70 gyerek vett részt a 20 felnőtt és 5 diák által irányított tevékenységekben.

hirdetés

A tematikus hét egyik napján – a korábbi évekhez hasonlóan – a harcművészet, a táborlakók által már régóta várt önvédelem-harcművészeti oktatására is sor került. Ezt Shihan Gregor László VII.DAN goshinkai karate mester, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, a Nippon Seibukan Akadémia és a Kokusai Nihon Bu-Jutsu Kenshusho tagja, a Békéscsabai Lakótelepi SE edzője vezetett, aki egyben a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanára is. Ebben az iskolában több éve tanórai keretben iskolai önvédelmi és harcművészeti oktatás is folyik. Vagyis nem áll messze ez a fajta oktatás.

Két edzést délelőtt tartottak a nap folyamán. Először a pusztakezes technikák alkalmazására került sor. Jellemző, hogy az évek óta visszatérő gyerekek nagyon keveset felejtettek. Kis pihenő után a második edzésen újdonság következett, hiszen a szivacsos gyakorló nunchaku használatát gyakorolhatták a táborlakók, ami szintén nagy sikert aratott.

Ez az aktivitás nem csak a harcművészeti blokkra vonatkozott. Dicséret illeti azokat a pedagógusokat és segítőiket, akik áldozatos munkájukkal teszik széppé a nyarat a gyerekek számára. Játszóház, foci, énektanulás, hangszeres zene, táncoktatás fejleszti képességeiket.

hirdetés

Szóljon hozzá!

35 + = 38