Civil tudomány címmel rendeztek konferenciát Békéscsabán

civil Fotó: Békés Megyei Kormányhivatal

Civil tudomány elnevezéssel rendezett konferenciát a fennállásának húsz éves jubileumát ünneplő Civil Szervezetek Szövetsége, a Gál Ferenc Főiskola és a Békés Megyei Kormányhivatal. A főiskola gazdasági karán megszervezett rendezvényen a tudomány, állam, egyház, civilek kölcsönhatásait, együttműködését, közjó szolgálatában végzett munkáját vették górcső alá.

hirdetés

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a konferencia egyik fővédnöke levélben köszöntötte a szervezőket, résztvevőket:

hirdetés

„A magyar gazdaság teljesítménye 2010 óta mintegy 30 százalékkal nőtt. Magyarország Közép-Európával együtt a növekedés motorjává vált a kontinensen. A kimagasló élénkülés jelentős részben a magas hozzáadott értékű termelés térnyerésének tudható be. Egy legutóbbi IMF-felmérés szerint a high-tech beruházások aránya 70 százalék hazánkban. Ezen a területen Magyarország a legnagyobb exportáló az Európai Unióban. A kormány célja, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme a következő években is legalább két százalékponttal haladja meg az európai átlagot. Meggyőződésünk szerint ennek alapvető feltétele, hogy fokozatosan ledolgozzuk, előnybe fordítsuk a kutatás-fejlesztés és innováció terén nemzetközi összevetésben még megmutatkozó lemaradásunkat. Több forrásból több, gyakorlatban hasznosuló kutatást, több magyar szabadalmat szeretnénk. Érdemben növelnünk kell a hazai vállalkozások innovációs képességét a saját termékek kifejlesztése, javuló export- és versenyképességük érdekében.”

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: alapvető célunk, hogy a civil szféra tovább erősödjön. Hozzátette: Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet működik és éves szinten mintegy 300 milliárd forint támogatásban részesülnek e szervezetek. Békéscsaba, Békés megye igen sikeresen szerepelt a Nemzeti Együttműködési Alap keretében biztosított források elnyerésére kiírt pályázaton. Arányosan ugyanis a legtöbb pályázat megyénkből érkezett és az elnyert támogatási összeg vonatkozásában is dobogós helyezést ért el – egészítette ki Szalay-Bobrovniczky Vince. A helyettes államtitkár szólt a civil információs centrumok működéséről is.

A család után a civil szervezetek a társadalom azon alapsejtjei, amelyek alulról szerveződő módon a közjó szolgálata érdekében tevékenykednek – hívta fel a figyelmet dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Véleménye szerint a jó és szolgáltató állam nem tud jól működni jó közigazgatás, jó önkormányzatok és tisztességesen, átlátható módon működő civil szervezetek nélkül. A közigazgatásban fel kell használni a tudomány eredményeit, megalapozottabbá és megbízhatóbbá kell, hogy váljon a tudás – emelte ki dr. Takács Árpád. De az a tudás, amely jó volt tegnap, ma már csak elégséges, és holnap talán elégtelen lesz – tette hozzá. Békés megye kitörési pontjai a vidékfejlesztésben, a szakképzésben és az innovációban keresendők.

Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, a konferencia másik fővédnöke elmondta: a bolsevik-kommunista diktatúra úgy állította be, mintha a hit és a tudomány antagonisztikus ellentétben állna egymással. Úgy látja, a tudomány és egyház kapcsolatának vizsgálatát még mindig terheli ez az örökség. Az egyház alapvető feladata a kinyilatkoztatásból származó hitből fakadó tudás őrzése, ezért el kell utasítanunk azt, hogy a tudás és a hit nem összeegyeztethető – fejtette ki.

Lehet-e a tudomány civil? – tette fel a kérdést Herczeg Tamás címzetes főiskolai docens. Majd kijelentette: ha a civil társadalom és a tudomány kapcsolatáról beszélünk, akkor ebbe szervesen illeszkedik a felsőoktatás kérdése is. A tudomány és a civil világ szimbiózisban létezik egymással – válaszolta meg az országgyűlési képviselő.

Gólya Pál az innováció hasznosságáról és veszélyeiről, valamint a feltalálók felelősségéről beszélt, ugyanakkor a technikai újítások és a környezetszennyezés összefüggéseiről is szólt a 97 Békés megyei civil szervezetet tömörítő Civil Szervezetek Szövetségének elnöke.

A tudományban is szükség van a hitre – vezette be a Tudomány és innováció a 21. században című előadását prof. dr. Kroó Norbert akadémikus. A kutatóprofesszor a rendelkezésre álló energiaforrások végességére, illetve a Föld népességének, energiafelhasználásának várható alakulására hívta fel a figyelmet. Előadásában arra is kitért, hogy miként tud ezen kihívásokra a 21. század tudománya reagálni.

Bízom abban, hogy a Gál Ferenc Főiskola a civil szervezetek alkotó társa lehet – hangsúlyozta dr. Kozma Gábor. A Gál Ferenc Főiskola rektora kiemelte: a nevelésnek is tudományos alapokra kell épülnie, mindennek pedig az egyetem lényegére, vagyis az igazság szünet nélküli kutatására, valamint az értékek átadására kell irányulnia.

A konferencián dr. Antal Zsolt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense Civil szervezetek Békés megyében a médiakésség tükrében címmel tartott előadást – tájékoztatott a Békés Megyei Kormányhivatal.

hirdetés