Simonka: Bízom abban, hogy a bíróság kimondja az ártatlanságunkat

Simonka Fotó forrás: Youtube

Kedden reggel kezdődött a Simonka György és harminckét társa ellen indított büntetőügy tárgyalása. A fideszes Békés megyei országgyűlési képviselő és harminckét társa ellen tavaly augusztusban emeltek vádat.

A vádirat lényege szerint Simonka György és társainak tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

hirdetés

Az előkészítő tárgyalásra kedden reggel került sor a Fővárosi Törvényszéken. Simonka elmondta:

Nem örülünk annak, hogy itt kell lennünk. A mai, vagy a holnapi napon meg fog hallgatni a bíróság minket is, és most nyílik meg a lehetőségem arra, hogy elmondjam, mi nem bűnözők vagyunk, hanem ártatlanok.

Simonka elmondta: a mai napon ismertetik majd a végleges vádiratot. Ő maga többször átolvasta már a nyomozati anyagot és nem látja az összhangot, nem találta azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a vádirat és a nyomozati anyagban benne vannak.

Bízom abban, hogy változni fog a vádirat, de leginkább abban bízom, hogy a bíróság kimondja az ártatlanságunkat.

Milyen jelek utalhattak korábban arra, hogy talán valami nincs rendben Simonka György körül? Minderről ebben a cikkben írtunk bővebben.