Jó csabai kick-box kezdés az olasz Európa-kupán

kick Fotó: Gregor László

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is az első jelentős nemzetközi kick-box verseny az olaszországi Conegliano-ban megrendezett Golden Glove Kick-box Európa-kupa.

A megmérettetésen, szintén hagyományosan, a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület (JALTE) Debreczeni Dezső vezette point-fighting kick-box csapata is eredményesen vett részt. 17 ország 112 egyesületének 719 sportolója 1485 nevezést adott le, közöttük álltak helyt a csabaiak.

hirdetés

Mint azt Debreczeni Dezső mester, a csapat vezetője megosztotta, megérte az idény első jelentős nemzetközi versenyén részt venni, hiszen színvonalas küzdelmeket vívhattak, és egyben lemérhették a versenyzők, hol tartanak a felkészülésben. Többeket remélhetőleg a mutatott teljesítmény komolyabb edzésmunkára ösztönöz majd. A bíráskodáson azért meglátszott, hogy túlnyomó részt hazai bírók voltak.

Egyénileg többen dicsérhetők, például Viczián Dániel ezüstérmével szépen helyt állt a magasabb korosztályban is, ezüstérmet szerezve a tizenhatos tábláról indulva. Örömteli Petró Lili kiemelkedő teljesítménye is. A gyermek korosztályúak szintén eredményesen szerepeltek. Light-contactban Malatyinszki Bendegúz két ukrán és egy szlovén legyőzésével nyert aranyérmet. A klubok rangsorában az előkelő 5. helyen végeztek. Az összkép nem rossz, hiszen a megszerzett kilenc aranyérem mutatatja, hogy idén sem kell szégyenkeznie majd a lakótelepiek point-fighting csapatának.