Szakértő: a betegek nyolcvan százaléka tünetmentesen gyógyul fel

Ukrajnában, romániában, koronavírus, fertőzöttek, Franciaországban Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A koronavírusos betegek nyolcvan százaléka szinte tünetek nélkül gyógyul fel, tíz százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek, amit úgy hívnak, hogy citokinvihar – ismertette a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

hirdetés

Vályi-Nagy István elmondta a citokinvihar egy nagyon erős immunválaszt jelent, amikor ez már a beteg szerveit fenyegeti, elsősorban a tüdőt, de a szívet és a veséket is. A betegek ekkor általában nemcsak tüdő-, hanem több szervi elégtelenségben halnak meg.
Kitért arra is a főigazgató, hogy a vírus ellen egyelőre nincs oltás, viszont létezik olyan terápia, amely passzív immunizálással gyógyít.

hirdetés

Ez azt jelenti, hogy nem a betegek immunrendszerét stimulálják, hanem már felgyógyult emberek ellenanyagait használják fel a betegség leküzdésére. Ezt a terápiát itthon várhatóan csütörtökön alkalmazzák először egy súlyos állapotban lévő betegen – jelezte a főigazgató, hozzátéve, hogy felgyógyultak vérplazmáját juttatják be neki. (MTI)

 

hirdetés