Honvédelmi Sportközpont épül Szarvason

Honvédelmi Fotó: honvedelem.hu

Dr. Simicskó István ünnepélyes keretek között helyezte el a Szarvason épülő Honvédelmi Sportközpont alapkövét július 15-én. A Honvédelmi Sportszövetség elnöke, kormánybiztos beszédében kijelentette: „önmagában egy sportlétesítmény nemcsak falakból és épületegyüttesekből, hanem abból is áll, hogy a sport üzenetét tudja hordozni és a fair play-t tudja erősíteni mindannyiunk életében.”

Magyarország kormányának döntése értelmében hazánk minden járásában Honvédelmi Sportközpontok épülnek. Ezeket a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. építteti. Megvalósításukat pedig dr. Simicskó István személyében a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos, egyúttal a Honvédelmi Sportszövetség elnöke irányítja. Társadalmi cél a rendszeres testmozgás, a sportlövészet mint szabadidős tevékenység és egyéb sportok népszerűsítése. Valamint a honvédelmi szempontból hasznosítható tudás megszerzése önkéntes alapon, szervezett keretek között. Ez az adott helyszíneken megépülő, közösségi térként is szolgáló Honvédelmi Sportközpontokban valósul meg.

hirdetés

A szarvasi létesítmény alapkőletételénél tartott beszédében Simicskó István hangsúlyozta a sportközpontok fontosságát. Mint elmondta, negyven helyszínt jelöltek meg a kormány számára sportközpontok építése céljából. A központokban a sportlövészet, a technikai és küzdősportok iránt érdeklődő fiatalok és a sport iránt elkötelezettek kulturált körülmények között lehetőséget kapnak hobbijuk gyakorlására. Mindezen túl azt is kiemelte, hogy „a sportnak óriási jelentősége van az egyensúlyunk megteremtésében, megtartásában, lelki, szellemi, fizikai értelemben is.”

Kitért arra is, hogy a sport egyik legfontosabb üzenete a fair play, vagyis a sportszerűség. Hozzátette: ha a sportból átvesszük a fair play értékeit, akkor a mindennapi életünket is minőségibbé tudjuk tenni. „Minden emberi közösség – a legkisebb családtól a nemzeti közösségünkig – ereje a hitében, a szellemiségében rejlik. Minden onnan indul, az ad nekünk erőt, amikor fel kell tudnunk állni a nehéz időszakokban is. Fontos tehát, hogy a sporton keresztül is tudjuk a szellemiségünket erősíteni és az ittélési normáinkat minőségibbé tenni. Önmagában egy sportlétesítmény nemcsak falakból és épületegyüttesekből áll, hanem abból is, hogy a sport üzenetét tudja hordozni és a fair play-t tudja erősíteni mindannyiunk életében.” Szarvas polgármestere, Babák Mihály köszönetét fejezte ki és úgy fogalmazott: a település egy ajándékot és egy lehetőséget kap a létesítménnyel – írja a honvedelem.hu.