A márványpoloska természetes ellensége, a szamurájdarázs Magyarország térségében is megjelent – írja az Agrárszektor.hu online agrárgazdasági újság. A szamuráj darázs egy parazitoid faj, a poloskák petéiből kelnek ki utódjaik.

hirdetés

Az elmúlt évek slágertémája volt a poloskainvázió: a különböző, Ázsiából és mediterrán térségekből származó invazív poloskafajok évről évre megkeserítik a falusi és a városi ember életét egyaránt. A poloskák mindannyiunk esti nyugalmát gyakran megzavarják: kinek ne lenne ismerős a tévé képernyőjén landoló zúgó-koppanó, váratlan vendég. Sokan a hangjuk miatt tartják e jövevényeket visszataszítónak, mások a szagukat nem tudják elviselni.

hirdetés

Nos, azoknak, akik minden évben megszenvedik a poloskaszezont, vagy egy jó hírünk: hazánkban is megjelent a poloska természetes ellensége, a szamuráj darázs. A szamuráj darázs nem csak az európai országokat hódította meg; Magyarország, Olaszország és Svájc mellett Észak-Amerikából is érkeznek a hírek: a szamuráj darázs mindenhová követi az egyik leggyakoribb poloskafajt, a márványpoloskát.

Szamuráj darázs, a parazitoid darázsfaj

Miért hívjuk parazitoidnak, nem pedig parazitának? A paraziták élősködnek a gazdatesten, annak testnedveiből táplálkoznak, mint például a bolhák: a bolha kellemetlen az állatoknak, de elviselhető; a bolhának nem érdeke ártani az élőlénynek, ugyanis az élőhelyet és táplálékot biztosít számára. Ezzel szemben a szamuráj darázs egy parazitoid, aki megöli a gazdatestet, helyesbítve annak petéjét: a szamuráj darázs csak addig hasznosítja áldozatát, míg lárvaállapotából kifejlődik.

Az apró, mindössze 2mm nagyságú szamuráj darázs tudatosan kutatja fel a poloskák tojásait. Egy-egy jól irányzott döféssel saját petéjét a poloskáéba helyezi, így egyúttal gondoskodik utódjának „élelmezéséről” is. A szamuráj darázs fejlődése során felfalja a poloskalárvát, majd, mintha mi sem történt volna, kirágja magát a burokból és szárnyakon folytatja életét.

A Kelet-Ázsiai szamuráj darázs természetes környezetében évente körülbelül 10 alkalommal szaporodik, ez azt jelenti, hogy a márványpoloskák tojásainak 90%-át elpusztítják. Jelenleg Magyarországon az új jövevény szamuráj darázs kivételével a poloskáknak nincs természetes ellensége, ezért is beszélünk évi rendszerességgel poloskainvázióról.

Hogy került ide a szamuráj darázs?

Ahol egy invazív faj megjelenik és elszaporodik, jelen esetben az ázsiai márványpoloska, előbb utóbb követik őket a természetes ellenségeik is, attól függően, hogy az adott földrész klímája megfelel-e mindkettőjüknek. Minden valószínűség szerint a szamuráj darazsakat maguk a poloskák hozták nyugatra; elképzelhető, hogy a nagyobb keleti zöldség- vagy gyümölcsszállítmányokon lévő poloskatojásokban szamuráj darázs peték is utaztak, így jelenhetett meg a faj Európában és Amerikában egyaránt.

Szamuráj darázs: Amerikában biológiai növényvédelemnek szánták

Az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium entomológusai 2005-ben kifejezetten azzal a szándékkal utaztak a Távol-Keletre, hogy olyan darázsfajokat keressenek, amelyek a poloskák petéibe rakják sajátjukat, így természetes módon csökkentik azok szaporulatát és a növényekre kifejtett káros hatásukat. Kutatásaik hamarosan a szamuráj darázs felfedezéséhez vezettek: több szamuráj darázs törzset is importáltak Newarkba, Amerikába, ahol kísérletezni kezdtek a szamuráj darázs biológiai ökoszisztémára gyakorolt hatásával.

Nem szabadult ki, a saját lábán jött

2014-ben fedeztek fel elsőként vadon élő szamuráj darazsat Észak-Amerikában, Marylandben. A kutatók értetlenül álltak az eset előtt: a szamuráj darázs nem szabadulhatott ki a szigorúan őrzött laboratóriumi körülmények közül, sőt, a tudósok majdhogynem egy évtizednyi kísérletezésen keresztül mérlegelték az idegen szamuráj darázs szabadon engedésének eshetőségeit. Fel kellett ismerniük a tényt: a szamuráj darázs magától „érkezett”, csupán követte természetes táplálékforrását, a márványpoloska tojását egy másik kontinensre.

Természetes vs. mesterséges biokontroll

A márványpoloska és a szamuráj darázs esete csak egy a sok közül. Legfőképpen az emberi utazásnak és világkereskedelemnek köszönhetően rengeteg invazív növényi és állati faj honosodott meg a világ különböző részein, amelyek természetes ellenség híján könnyűszerrel elszaporodtak. A leggyakoribb probléma, hogy a tápláléklánc magasabb fokán álló élőlényeknek nehezebb követni őket egy idegen környezetbe. A szamuráj darázs és a poloska története a természetes, spontán betelepülés példája, ám ez közel sem minden esetre jellemző.

Az ember gyakran beavatkozik a természet rendjébe: a kutatók példánkban hosszas elemzéseket végezve fontolgatták a szamuráj darázs szabadon engedését. Az elszaporodott invazív kártevőket már több esetben is sikeresen legyőzték mesterséges biokontroll alkalmazásával, például egy másik, dél-amerikai darázsfajt sikeresen alkalmaztak levéltetvek ellen, megmentve az édesburgonya-termést. Más esetben a mesterséges biokontroll több kárt okozott, mint azt gondoltuk volna: a Hawaiin elszaporodott patkányok kiirtására betelepített mongúzok az őshonos madarak és teknősök populációit is pusztították.

Jelenlegi trendek a biológiai növényvédelemben

A szamuráj darázs egy ígéretes biokontroll-alanynak számít, ugyanis hosszú évek pozitív kimenetelű kísérletei és egy már benyújtott szabadon engedési kérelem áll mögöttük. A biológiai növényvédelemmel kapcsolatban a kutatók kifejezetten óvatosan járnak el a negatív példákból okulva: csak komoly kutatási eredmények előzhetnek meg olyan döntéseket, amelyek, ha jól sülnek el, helyreállítják a természet egyensúlyát, ha pedig rosszul, katasztrofális következményeket okozhatnak.

Minden esetben fel kell tennünk a kérdést: attól, hogy a betelepedő/betelepíteni kívánt faj fogyasztja, pusztítja a szóban forgó kártevőt, milyen valószínűséggel fog ellene fordulni más életformáknak? Az amerikai kísérletek szerint a szamuráj darázs hajlamos megfertőzni más, őshonos poloska petéit is, ám legnagyobbrészt ragaszkodik a márványpoloska tojásaihoz.

A kutatók a szamuráj darázs mellett más természetes módon betelepülő fajok jelenlétét is feljegyezték, sőt, olyan fajok is jelen lehetnek egyszerre több kontinensen, amelyet a kutatók eddig nem is vizsgáltak e tekintetben. Talán az ember „hatóerejét” mégis csak felülmúlja a természet?