Jelentősen enyhültek a korlátozások Angliában
hirdetés Az előzetesen felvázolt nyitási programnak megfelelően az eddigi hatról harmincra emelkedett…
hirdetés Az előzetesen felvázolt nyitási programnak megfelelően az eddigi hatról harmincra emelkedett…
hirdetés A legfontosabb járványügyi mutatóként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság…
hirdetés Hozzátette: köszönettel tartoznak a kínai partnereknek a korrektségükért, mivel a május…
hirdetés Az AlixPartners és a CGA a brit kormány által a járvány megfékezését célzó korlátozások…
hirdetés A szakember hangsúlyozta: a beoltott emberek szervezetében a vírus töredékmennyiségben…
hirdetés Egy nappal korábban 161 555 984 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma…
hirdetés A tájékoztatás szerint eddig több mint 1,7 millióan már a második adag oltást is megkapták.…
hirdetés Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező…
hirdetés A Google Play áruházban „EESZT alkalmazás” nevű, az App Store-ban pedig „EESZT Lakossagi”…
hirdetés Müller Cecília elmondta, a gyógyult betegek száma a pandémia kezdete óta közel négyszerese…